Berta Sándor

Kesereg és megbánást tanúsít a Sasser féreg írója

Már korántsem olyan magabiztos a Sasser féregvírust megalkotó, majd az ezt és egy másik férget, a Netsky-t a világra szabadító német diák, mint volt még néhány héttel ezelőtt.

Úgy tűnik a fiú kezdi végre felfogni, hogy mit is tett valójában, legalábbis erre utalnak a német Stern magazinnak tett nyilatkozatai. A cikket olvasva azonnal kiderül, hogy Sven J. nagyon komolyan aggódik a jövője miatt. Az alsó-szászországi Waffensenből származó fiatalember úgy nyilatkozott: "Félek, hogy az életemet elbaltáztam, romokban hever. Hogyan fizessem majd ki azokat az összegeket, amelyeket a vírusok által okozott károkért engem perelőknek kártérítésként megítél a bíróság?"

A Sasser és a Netsky vírusok április végén világszerte magánszemélyek és vállalatok számítógépeinek millióit fertőzték meg. A két féreg által okozott károk leginkább a Delta Airlines amerikai légitársaságot és az Európai Bizottságot érintették. Helmut Trentmann verdeni vezető ügyész véleménye szerint eddig kereken 50 károsult jelentkezett, köztük egy dél-németországi nagyváros is. A károsultak némelyike a keresetéhez már mellékelte a férgek által okozott károkat tartalmazó számlát is.

Sven J. csupán annyit tudott hozzáfűzni a lap kérdéseire, hogy: "Nagyon sajnálom, amit tettem és még egyszer szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni akinek kárt okoztam." A fiatalember a jövőbeni terveit firtató kérdésre a következőket válaszolta: "Szeretnék egy számítógépes vállalatnál elhelyezkedni. Legszívesebben egy biztonsági szoftvereket fejlesztő cégnél helyezkednék el." Remélhetőleg tanul a hibájából a pusztító kártevőt megíró és útjára bocsátó fiatalember és a jövőben már nem ilyen hírek kapcsán halljuk majd a nevét, hanem mondjuk egy vírusirtó szoftver fejlesztőjeként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #35
    engem az elv zavar nem az, hogy konkrétan a sasser

    mert erre ok, hogy volt patch, de amelyikre nincs? amelyikre még a vírkereső cégek meg őfelsége symantec is csak egy héttel rá ad valami cuccost?

    értsétek meg senki sem érdemli meg!

    azzal, hogy azt mondod, hogy valaki megérdemli, majdnem olyat mondassz mint ha biológiai fegyver előtt már meglett volna az ellenszér

    ettől még tény az elkövetés, és semmit nem von le az értékéből

    ott van pl. a fegyverviselési jog is. a szakmai használaton kívül amikor gézu bácsi is viselhet fegyvert. miért nekem kell golyóálló ruhában kimenni és miért nem nekik szigorúbbá tenni a fegyverszerzési procedúrát

    szerintem a vírúsírkálás is csak azért megy ezerrel mert bár itt is ugyan lesz egy pár per, de alapjába véve ettől még egyik sem tántorodik el a "szakmától"....
  • Improve #34
    Már írtam valahol, de aki egy ilyen vírust elkap az tényleg megérdemli:

    1. Már volt patch mikor a vírus elindult
    2. Egy tűzfalprogram simán megfogta volna (mert nem emailen terjed ugye)
    3. A Microsoft szerint még az Xp beépített tűzfala is megfogta volna, ha be van kapcsolva
    (4. Eltávolítani sem lehet olyan sok idő szerintem, de ezt csak gondolom)

    Szóval ezekután, ha valaki ilyenért perel azt max körberöhögni lehetne a hülyeségéért, és elhajtani melegebb éghajlatra.
  • Piscator #33
    Két gondolat bánt engem;
    1. A kis hülye, minek engedett útra sasser. Most már ugyan bánhatja, ezzel nem hatja meg a károsultakat.
    2. Virust írt, kétségtelen, de mennyire használt ki milyen biztonsági hibákat?
    Szegény, íme a kép, hogy lehet valakit alaposan összetörni.

    Lehet választani, gondolkozni.
  • Vernoon #32
    Ez a dolog nem errol szol (nem latszik messzirol?). Ez a penzrol szol. Termeszetesen van rendszergazdaja a cegnek, de van olyan helyzet, amikor "sajnos" nem tud mit csinalni a szakerto sem, mert igy egy millios nagysagrendu perbe kezdhet, ami, ha bejon-bejon, ha nem-nem. Ezek mellekes penzek. Sot, ha meg biztositva is volt, akkor meg a biztositot is belevonjak a dologba. Ezt mar nem kell magyarazni.
    Ezert van az, mikor egy tapasztalt taxis, a kocsija hatulja enyhen serult, amugy sincs fuvarja, hirtelen bevag egy kamion ele, ami beleszalad. Inen indulnak a perek (jaj de megijedtem, pchyhes karosodas miatt nem tud aludni, sot fel kocsiba ulni, erre a kezelesi koltseg es a kezeles alatt a kiesett bevetelek stb. a karokon kivul )
  • Mice #31
    vazz most vixeltem le a plafont, el ne szállj már mert kezdhetem előről :))
  • Devla #30
    Amig mashogy nem rendelkezem, szolithatsz atyauristennek.
  • Mice #29
    ki vagy te, hogy eldöntsd megérdemli e valaki???
  • Mice #28
    és a presztizs (dunsztom sincs hogy írják), de az sem épp a legkellemesebb ha az embert határidőt be nem tartónak hiszik
  • Mice #27
    :) na igen, a legelső gondolatom nekem is ez volt
  • Devla #26
    "lamersagbol elkovetett veszelyeztetes"
    Aaaa, ez nagyon jol hangzik, el kell intezni hogy belekeruljon a BTK-ba!