SG.hu·

Az intelligens háztartási gépeké a jövő

A szakemberek szerint legfeljebb tíz esztendőn belül megvalósul az intelligens ház, amely már irányítani fogja a különböző háztartási, telekommunikációs, szórakoztató-elektronikai és számítástechnikai eszközeinket, e mellett pedig figyel majd arra is, hogy a hőmérséklet és a páraszint is megfelelő legyen.

A Salzburgban megrendezett Futura kiállításon 129 gyártó mutatja be a jövő háztartási, telekommunikációs, szórakoztató-elektronikai és számítástechnikai eszközeit.

Klikk ide!
LCD a kávéfőzőn is - klikk a képre a nagyobb változathoz

Franz Schlechta, a rendezvény szóvivője szerint a fejlődés főleg a háztartási gépeknél látványos. A kiállított termékek számos olyan funkcióval rendelkeznek, amelyek öt évvel ezelőtt még szinte elérhetetlenek voltak. A Gorenje Ausztria például egy érintőképernyős mosógépet mutat be a kiállításon. A felhasználónak csak a ruha anyagát és a szennyezési szintet kell megadnia, a mosógép pedig kiválasztja a megfelelő mosási módot és mosópor-mennyiséget.

Persze az intelligens háztartási gépek ötlete nem új. Az Electrolux Indiában már 2002-ben piacra dobott egy beszélő mosógépet. A Washy Talky-nak nevezett készülék több, mint 90 angol és hindu kifejezést ismert. A Siemens, a Neff, a Miele vagy a Bosch új automata mosogatógépeinek sem kell szégyenkezniük. Csupán elég egy gombnyomás és a készülék - a beépített szenzoroknak köszönhetően - magától felismeri, hogy mennyire koszos az adott evőeszköz vagy edény és automatikusan meghatározza a felhasználandó víz- és mosogatószer-mennyiséget, a tisztítási-szárítási hőmérsékletet és kiválasztja a megfelelő mosogatóprogramot.

Klikk ide!
A BEKO intelligens mosógépei - klikk a képre a nagyobb változathoz

Napjaink sütői szintén intelligensek. Csak meg kell adnunk a betett étel tömegét és azt, hogy a sütő grillezze, süsse vagy egyéb módon készítse-e el az ételt és minden mást, így például a folyamathoz szükséges időt már a készülék határoz meg. Ezen kívül akár már a kedvenc száz receptünket vagy sütési, grillezési eljárásunkat is elraktározhatjuk az eszköz memóriájában.

De nem hiányozhatnak a palettáról az intelligens porszívók sem. A Karcher és a Samsung után már a Siemens is kínál ilyen készülékeket. A Siemens Cruiser 12 centiméter magas, két kilogramm súlyú és szenzorok segítségével tájékozódik, sőt, képes arra is, hogy újratöltse az energiacelláit és megtalálja az újratöltő-állomást.


A Siemens LCD tévével egybeépített hűtőszekrénye

A háztartási készülék-gyártó cégek már tesztelik az élelmiszereket felismerő és az adott esetben a készletek kifogyásával új élelmiszereket rendelő hűtőszekrényeket. Beépített LCD-képernyővel rendelkező hűtőszekrényeket ugyanakkor már lehet kapni. Ilyen eszköz például a Bosch CoolMedia nevű terméke, amelynek a LCD-kijelzője 15 colos.

Meglepő azonban, hogy az emberek még nem igazán érdeklődnek ezek iránt a gépek iránt, ám ez a helyzet a szakértők szerint hamarosan változni fog, amint felfedezik majd, hogy ezekkel a készülékekkel még kényelmesebbé tehetik a mindennapi életüket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2004. 09. 15.. 01:25||#12
😊
Nem vok neoluddita, csak soxor a tudományos fejlesztések mögött semmi tudományos nincs csupán a haszon reménye.
Pl 1000rel várom a HDTV elterjedését, de ettõl a DVD-Video minõségtõl hányingert kapok ill attól hogy simán lehetne sokkal jobb, csak mindenki magának akarja a nagy pízt.
© Dr DeViLKiNG2004. 09. 14.. 09:36||#11
az tekergethetné a mosogépet, meg a porszívót, amig mi megyünk, és megápoljuk a bnõnket =P
© Dr DeViLKiNG2004. 09. 14.. 09:35||#10
ja... minek ilyeneket fejleszteni??
ha együtt kitalálnának, és megvalósítanának egy mindenttudó robotot (mint I, Robot ba), akkor francnak se kéne ilyen szarok, csak 1 (!!) robot
© Commandante2004. 09. 14.. 08:49||#9
quentit:
Örülök, hogy sikerült ilyen frappánsan összefoglalnod a dolgot. Teljes mértékben egyet értek veled!

high tech - low life
© quentit2004. 09. 14.. 05:30||#8
Ja. Meg mobiltelóra színes LCD... ??

Huh. A legjobban engem az idegesít, hogy minek színes monitor a PC-hez, amikor a fekete-fehér is ugyanúgy megfelel a célnak... Ráadásul a szemnek sem árt annyira és olcsóbb is.

Nem is beszélve a 3D-s gyorsítókról... Egy játék akkor is játék marad, ha csak quake1 szintû vagy 2D grafikája van, nem?!

A másik rettentõ dolog az autó. Ugysem jutsz egyrõl a kettõre a dugók miatt, meg amúgy is kell néha egy kis mozgás, nem?!

Aki látta az Ausztrál Express nevû Disney sorozatot, az láthatta, hogy egy kibaszott köcsög bevezette a mozdonyokat, és a szegény lovas hintós járatok csõdbe mentek miatta...

Persze a legrosszabb a számítógép. Tudjátok, hány ember került válságba miatta. 20 évig szolgált jó munkásembereket bocsátanak el, csak mert nem ért a számítógéphez. Most õszintén! Boldogabb az emberiség, mióta van számítógép? Jobb a szex vele, vagy mi?! 😊

Persze az ózonra veszélyes kis köcsög légkondikról már nem is beszélve. Amíg nem volt, ugyanúgy lehetett élni!

Nem is beszélve a köcsög kis tudósokról, akik a betegségek ellenszerét keresik, ezzel nagy mértékben lelassítva a fejlõdést, hiszen így az evolúció, a természetes kiválasztódás nem tud érvényesülni... 😞

Na meg minek LCD a mosógépre? Minek egyáltalán mosógép. Csak a pénzt huzzák ki az ember zsebébõl ezek a rohadt kapitalisták, nemde?! De ha már van mosógép, sokkal egyszerûbb néhány tucat tekerõ gombot beállítani (elég csak néhányszor elolvasni az útmutatót), minek ide automatikus mosás?! A kezelési útmutató helyett úgyis mindenféle káros horrorfilm-el ütné el az ember a plusz idõt.

Persze a legfelháborító a hûtõszekrény. Annak idején elég volt a spájz is. Elég volt 10 évben egyszer kimeszelni, az meg meg volt 500 forintbúl.

(sóhaj) minek ez a sok szemét, amiben élünk?! Szemét marketingesek. Kihasználják, hogy nincs önuralmam....
© Tetsuo2004. 09. 14.. 00:22||#7
A világ sokkal elõbbre tartana ha ilyen értelmetlen termékeket gyártók s a marketingesek meg a reklám'szakemberek' mind elmennének követ fejteni.
© aaaaa2004. 09. 13.. 20:37||#6
Mivel a háztartási gép szerelõk többnyire nem értenek az elektronikához, ezért elég kockázatos ilyen intelligens cuccot venni, aminek a vezérlõ részéért gyakran akár 100,000-ket is elkérhetnek.
Itthon pedig szerintem sokan tanultak a VA 861 electronic processzorvezérelt NDK mosógép okozta örömökbõl...
Érdekes , hogy egyik oldalról azzal hülyítik a népet hogy Calgon nélkül 1 évet sem bír ki egy mosógép , másik oldalról 1/2 millióért akarnak rásózni az emberekre egy semmivel sem jobb tisztítóhatású mosógépet, csak mert LCD kijelzõje van.
© papabear2004. 09. 13.. 17:53||#5
Igen én is csodálkozom.
Jó kis Energomatom van nekem is, már felújítva vettem, kb 15 éves. Egy db szûrõt kellett cserélni rajta. (kb. 500 Ft)
Mások megveszik a legújabb csodamosógépeket, 2 év alatt szarrá mennek, javíttatás 30 rugónál kezdõdik.
Tényleg nem fogom fel egészen, a cikkekben leírt vackokra mi a halál szükség van? Wazz, komolyan 10 év múlva wc-t is elõre kell programoznom, hogy mikor kívánok a dolgomra menni....
© Csudri2004. 09. 13.. 17:26||#4
Azért megnézném, hogy hogyan porszívózna ki ez a kis "mocsok" a szõnyegembõl vedlés idején egy csomó vizslaszõrt! Én is rengeteget szívok vele, pedig küzdök keményen! Nem hiszem, hogy egy ilyen kis kacat a 2kilójával hibátlanul megoldja!

A kajarendelõs hûtõnek pedig nem nagyon látom értelmét! Szerintem senkinek nem árt az a kis mozgás, amíg lemegy a boltba. A készletek kifogyása pedig nem nagyon fenyeget, mert mindig van behûtve legalább 20-25 üveg sör, más pedig nem érdekel, ha elfogy. 😄
© [HUN]PAStheLoD2004. 09. 13.. 15:55||#3
micsoda igazsag .. kapasbol nobeldij .. lehet hogy a buta hamburgerzabaloknal er valamit a proganda szerû marketing , de azért itt még nem kolbászból van a kerítés ..