Alex

Az Intel elnöke megnyitotta a cég fejlesztői fórumát

Az Intel elnöke és a vezetőségi tagja, Paul Otellini ma olyan új szilíciumos innovációkat mutatott be, amelyek segítségével meghatározható a technológiai iparág jövője, illetve amely által új lehetőségek nyílhatnak meg a felhasználók számára.

Otellini a hozzávetőlegesen 5000 mérnök, fejlesztő és felhasználóhoz intézett beszédében bemutatta az új trendeket és technológiákat (a többmagos processzoroktól az új platformokig), amelyek a jövő iparágát irányítják majd. "A konvergencia megtörtént" - mondta Otellini."Az iparági szabványok és a processzorok elterjedése sok ember számára tette egyszerűbbé a technológia használatát. Ahogyan a kommunikációs és szórakoztató iparág adaptálja a digitális technológiát, új felhasználási módok alakulnak ki, lehetővé téve szervezetek és egyének számára, hogy nagyobb értéket érhessenek el a technológia nyújtotta előnyökből."

A digitális technológia adoptálása több iparágban azt jelenti, hogy nagy feladatvégrehajtási sebességre lesz szükség, több különböző olyan képesség kialakításával, amely megfelel a felhasználók igényeinek és elvárásainak. A processzorok teljesítményének növelése mellett a vállalat tovább akarja fejleszteni a processzorok hatékonyságát és lehetővé akarja tenni a számítógépfelhasználók számára, hogy jobban kihasználják a többfeladatos, biztonsági, megbízhatósági, kezelhetőségi és vezeték nélküli számítástechnikai képességeket.


A cég különös figyelmet fordít a többmagos processzorok használatára a vállalat kulcsfontosságú termékcsaládaiban. A többmagos technológia lehetővé teszi a jobb felhasználói kezelőfelületet, a víruselleni biztonsági védelmet, illetve az általános hatékonyság és teljesítménynövelést. "A három évvel ezelőtti IDF alkalmából az Intel bejelentette, hogy alapvető technológiákat és chipkivitelezést mutat majd be, amely nagyobb értéket és nagyobb szintű funkcionalistást biztosít majd" - mondta Otellini. "A Hyper-Threading technológia és az Centrino mobiltechnológia az első példái ezen előrejelzés megvalósulásának. Most, amikor kiterjesztjük felhasználó-orientált megközelítésünket, legtöbb termékcsaládunkban többmagos processzorokat tervezünk bevezetni."

Az Intel Hyper-Threading technológiája volt az első fontos lépés a több-magos technológiák felé. Ösztönzést jelentett a szoftverfejlesztők számára az olyan alkalmazások kifejlesztésére, amely nagy hatékonysággal képesek párhuzamosan feldolgozni különböző információkat. Ennek eredményeként mára több fejlesztő és fejlesztői eszköz áll készen arra, hogy a többmagos tervek pozitívumait élvezhessük. "Az Intel többmagos technológiája nem csak arról szól, hogy két magot helyezünk egy szilíciumdarabkára" - mondta Otellini. "A többmagos technológia lehetővé teszi a fejlesztők számára a meglévő források és eszközök kihasználását, annak érdekében, hogy a végfelhasználók számára új és innovatív előnyöket biztosíthassanak."

A cég jövőbeni többmagos termékeinek egy példájaként Otellini bemutatta, hogy működik a szilícium a következő generációs Itanium processzorban, a Montecitoban. A többmag mellett a Montecito több mint 1,7 milliárd tranzisztorral és 24 megabyte-os gyorsítótárral rendelkezik, és egyike annak a sok többmagos processzortervnek, melyeket a cég a mobil, az asztali és a szerver piaci szegmensek számára egyaránt be fog vezetni, és amelyről szó esik még az e héten megrendezett IDF-en.


A társaság kidolgozott olyan más chipkivitelt is, amely új képességeket jelent az elektronikus eszközök számára. Egy, a jövő lapkakészleteiben megvalósuló új tulajdonság lehetővé teszi majd az IT-vezetők számára a számítástechnikai eszközök kezelését. Az Active Management Technology-t (IAMT) úgy tervezték, hogy több platformon tudja kezelni az információkat, többek között kézi kommunikációs eszközök és szerverek között. Ez a technológia segítséget nyújthat az informatikai szakemberek számára, hiszen jelenleg az IT költségvetés hozzávetőlegesen 80%-át az innovatív megoldások továbbfejlesztése helyett az eszközök kezelésére költik, amely által növekedhetne a munka produktivitása és hatékonysága.

Az Intel további, chipkivetelekben tervezett újdonságai közé tartozik a virtualizációs technológia (kódnevén Vanderpool Technology/ VT), amely által a számítógépek képesek lesznek több operációs környezetet futtatni egyszerre, így jelentősen csökkenteni a megbízhatósági problémákat. Emellett a jövő biztonsági technológiái, például a LaGrande Technology (LT) védelmet nyújt a hackerek ellen, így azok nem tudnak hozzáférni az irodai és személyes információkhoz, míg az új multimédiás technológiák által csökkenthetők a költségek, és új otthoni és irodai képességek valósíthatóak meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #3
    Mi az, hogy több operációs környezet futtatására is alkalmas?
  • IrkaBirka #2
    Vanderpool Technology? Ha ha

    Ha tudni akarod, hogy mi történik az asztali gépek világában a következő 20 évben, akkor nézd meg a nagygépes rendszerek elmúlt 20 évét.

    Megújulás ma már csak a pénzcsinálásban van és a marketingben. "A többi túróóóó"

    :)
  • dikki*yysw #1
    LaGrande, de jó hogy nem tudnak hozzáférni a hackerek a személyes információkhoz... mi meg semmi máshoz sem.

    Nem kell!