Gyurkity Péter

18 ezer embert vesz fel idén az IBM

Az IBM közzétette legfrissebb számításait, amelyek a korábbi tervekhez képest is kedvezőbb helyzetben tüntetik fel a vállalat helyzetét, és lehetővé teszik, hogy a cég idén 18 ezer fővel növelje alkalmazottainak létszámát.

A Nagy Kék szóvivője korábban 15 ezer ember felvételét tartotta valószínűnek, de a vállalat a várakozásokon felül teljesített, és a most elkészült jelentésben külön kiemelték a tanácsadásban és a hálózati informatikában elért sikereket, valamint a Linux disztribútorokkal folytatott eredményes együttműködést. Edward Barbini szóvivő elmondása szerint az új munkahelyek mintegy harmada az Egyesült Államok területén nyílik meg, míg döntő többségük a tengerentúli részlegek bővítését szolgálja.

Hangsúlyozta, hogy a végösszeg nem tartalmazza az IBM által kihelyezett erőforrásokat, tehát a vállalattal szerződésben álló bedolgozó cégek munkaereje nem szerepel a tervezett bővítésben. A szóvivő ugyanakkor nem árulta el, hogy a bővítés milyen ütemben zajlott az eddig eltelt időszakban. A legfrissebb adatok szerint a vállalat dolgozóinak összlétszáma - a lemorzsolódások és egyéb változások figyelembevételével - 330 ezer fő körül alakul, ami 1991 óta a legnagyobb létszám a vállalatnál. Akkor ugyanis összesen 334 ezer alkalmazott vett részt a Nagy Kék munkájában, de különböző okok miatt ez a szám három év alatt 219 ezerre esett vissza.

A vállalatot - mint a vezető cégeket általában - rengeteg vád érte az olcsó ázsiai munkaerőre történő átállás miatt. A nemrég elhangzott bejelentés - miszerint idén újabb kétezer munkahelyet helyeznek ki a távol-keleti országokba - tovább borzolta a kedélyeket, jóllehet a végösszeg elmaradt a korábbi, talán túlságosan pesszimista várakozásoktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nemcsakfeel #1
    "A nemrég elhangzott bejelentés - miszerint idén újabb kétezer munkahelyet helyeznek ki a távol-keleti országokba - tovább borzolta a kedélyeket"
    inkább örüljenek hogy nem az összes alkalmazottat onnan veszik fel..