Gyurkity Péter

Bűnösnek vallotta magát az MSBlast állítólagos készítője

Bűnösnek vallotta magát az a 19 éves minneapolisi fiatalember, akit azzal vádoltak meg, hogy az MSBlast egyik változatának megírásával jelentős károkat okozott tavaly az interneten.

Jeffrey Lee Parson elismerte, hogy ő módosította a féregvírus eredeti változatát, és az általa létrehozott MSBlast.B variáns - ismertebb nevén a "teekids" - lehetővé tette számára, hogy átvegye a megfertőzött számítógépek feletti irányítást. "Egy internetes féregvírus megírása és elterjesztése ártatlan csínytevésnek is felfogható, de az általa okozott kár nagyon is valóságos, mint ahogy az érte járó büntetés is az lesz" - jelentette ki nyilatkozatában John McKay, a fiú egyik vádlója. A tárgyalásra november 12-én kerül sor Seattle-ben, ahol Parsont az előzetes várakozások szerint 18-37 hónap börtönbüntetésre ítélhetik, és minden bizonnyal jelentős összegű kártérítést is ki kell majd fizetnie.

A fiatalembert 2003 augusztusában, mindössze két héttel az említett vírus felbukkanása után helyezték előzetes letartóztatásba, de az MSBlast addigra számítógépek százezreit fertőzte meg. A Microsoft ugyan már júliusban kijavította az operációs rendszer sebezhetőségét, de a felhasználók többsége nem telepítette a szükséges frissítést, így személyesen is megtapasztalhatta a gyorsan terjedő vírus jelentette veszélyt. Az MSBlast.B által sikeresen megfertőzött számítógépek végleges számáról több egymástól eltérő becslés is napvilágot látott. A vád szerint ez az érték meghaladja a 48 ezret, míg a védelem ennél jóval alacsonyabb számot tart valószínűnek. A végeredmény egyáltalán nem mindegy Parson számára, hiszen alapvetően befolyásolhatja a kiszabható börtönbüntetés időtartamát.

A tavaly benyújtott dokumentumok szerint az FBI nyomon követte a Parson felhasználói nevéhez - teekids - köthető honlap forgalmát. Azóta kiderült, hogy a honlap számos egyéb féregvírus forráskódját tartalmazta, és ezen vírusok egyes változatai a fájlcserélgető hálózatokon keresztül is képesek elterjedni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #64
    "ami lehet, hogy nem úgy sült el,"

    azért kiváncsi vagyok, hogy ezt azért hogy gondoltad

    nem úgy sült el... lol mi??? ugráljanak rózsaszín macik a képernyőn?

    nehogy már nem úgy sült elazért ilyen naívak ne legyünk
  • Laci #63
    Tetszetős ez az ostoba szöveg a nem gondolkodó emberek előtt, ezt hintik már mindenhol. De arra nem is gondoltál, hogy inkább a PÉNZ az ami mozgat mindent. És itt érkeztünk el az m$-hez...
  • Pheel #62
    #48 hozta fel, de tényleg off
  • muerte2 #61
    Egy részt kihagytam a topic olvasásából, de nem igazán vágom, hogy hogy jön ide a keresztesháború(k), ami(k)nek igazán semmi értelme nem volt mint ahogy az arabok szentháborúinak sincs. A lényeg hogy a VALLÁS mint gyűjtőfogalom a hibás mindenért. Ha nem lennének vallások jóval békésebb lenne a földünk is. A legtöbb háború mind vallási alapon, vagy az mögé bujtatva tört ki és a vallások miatt halnak meg ma is emberek százai.
  • Herkulles #60
    Na de krisdtóf!?!!
  • Devla #59
    Ez nem szar maszlag hanem teny. Epp most hallottam, hogy egyik volt osztalytarsam aki csoda hogy be tudta kapcsolni a gepet (win98on a desktop konyvtarja tobb mint 1 gigas volt, oda rakott mindent mert nem ismerte a shortcutot) elvegzett egy 2 eves gyorstalpalot es most rendszergazda. Tanulsag: a rendszergazgak hulyek, a legtobb nem ert ahoz amit csinal. Persze vannak kivetelek. Namost egy cegnel, ahol 500 ember dolgozik rendszeresen szamitogepen NAGYON nem vicces ha veletlenszeruen elkezdenek leallni a gepek. Foleg ha a hulye juzer ijedteben elfelejti savelni a munkajat, mert nem tudja hogy mi tortenik. Ne feltetelezd, hogy altalaban a gepek frissitve vannak, virusirto, tuzfal van elottuk es mindenki ert egy kicsit a biztonsagtechnikahoz.
  • izb #58
    Ne is!Maradj a kaptafádnál!
  • Pheel #57
    Nehogy már én állapítsam meg! Tanultál te történelmet? Vagy inkább ők se állapítsák meg?
  • izb #56
    Hogy minek mi volt az értelme,500 év távlatából ne állapisd már meg!!
    Valoszinüleg meg sem születtél volna,ha nem lett volna keresztes háború és nem okithatnád itt a tömeget arra,hogy milyen jo is az MS!!
  • izb #55
    Ezt a szar maszlagot nehogy már bevedd!!Mi a túrónak vannak ott a rendszergazdák!!
    Egy milliós forgalmat bonyolító cégnél minden eszköz meg kell hogy legyen,hogy minden szuperáljon!
    Ha meg nem,akkor meg csak az ms szidhatják!!
    És jogosan!!