SG.hu

Az IDC szerint mítosz marad a papírmentes iroda

Az International Data Corporation (IDC) szerint Nyugat-Európában tovább nő a kinyomtatott oldalak száma, a papírfelhasználás terén viszont lassulni fog a növekedés. 2007-ig a színes lézer- és LED-es nyomtatók piaca évente másfélszereződik, ezzel szemben a monokróm nyomtatók értékesítésének lassulása, majd stagnálása várható.

Számos szakértő korábbi várakozásával ellentétben a papírmentes iroda, az ezredforduló divatos szlogenje nem vált valóra. A dokumentumok elkészítéséhez még mindig a papír az első számú média, így az új kommunikációs csatornák lévén nemhogy csökkent a kinyomtatott oldalak száma, hanem egyenesen nőtt, hiszen a hosszabb szövegek, prezentációk korrektúrája, vagy akár a poszter, névjegykártya, vagy leporelló nyomtatása nem képzelhető el nyomtatás nélkül.

Nyugat-Európában 2002-2004 között 46%-kal nőtt a kinyomtatott oldalak száma, 2004-2007 között pedig további egynegyeddel nőhet, vagyis számokban a 2002-es 1,2 milliárd oldal idén 1,77 milliárd kinyomtatott oldalra is nőhet, 2007-ben pedig ez a mutató meghaladhatja a 2,2 milliárdot. A fő papírfogyasztók a közszféra és a versenyszféra szervezetei, amelyek elsősorban nagyobb sebességű, sok munkaállomást hálózatból kezelni képes nyomtatókkal elégítik ki igényeiket. Érdekes módon, az elmúlt 2 évben a papírfogyasztás nem nőtt lineárisan a kinyomtatott oldalak számával, és a kutatások további eltérést jeleznek előre.

Érdi-Krausz Gábor, az OKI ügyvezető igazgatója szerint: "A papírfelhasználás lassuló növekedése összefügg a kétoldalas nyomtatás elterjedésével, valamint azzal, hogy a felhasználók egyre inkább élnek azzal a lehetőséggel, hogy több oldalt kicsinyített formában nyomtatnak ki, ezzel a papírt hatékonyabban használják fel. Mindez összefügg a vállalatok költségcsökkentésre irányuló törekvésével. Ennek egy másik jellemző megnyilvánulása az, hogy az egyéni nyomtatókat sok helyen munkacsoportos készülékek váltják fel, amelyek több embert tudnak hatékonyabban kiszolgálni. A papírfelhasználás növekedésének egyik oka az, hogy a helyi és regionális számítógép hálózatoknak köszönhetően robbanásszerűen megnőtt az elektronikusan hordozott információk mennyisége, hozzáférhetősége és reprodukálhatósága. Így a korábbi 'nyomtasd ki és terjeszd' elvet a 'terjeszd és nyomtasd ki' eljárás váltotta fel, amely már sokkal több helyen generál nyomtatási igényt, ezzel egy időben pedig sokkal több nyomtató talál gazdára is."

2002-ben Nyugat-Európában több mint 3,9 millió nyomtatót adtak el, míg Közép- és Kelet-Európában 1,4 milliót. 2003-ban az nyugat-európai értékesítési mennyiség alig változott, viszont minden 8. eladott nyomtató színes volt. Régiónkban tavaly 63%-kal több nyomtatót értékesítettek, amelyeknek mintegy 2,4%-a volt színes.

A következő években egyre látványosabb lesz az eltérés a tekintetben is, hogy az oldalakat milyen nyomtatóval nyomtatják ki. A monokróm LED-es és lézernyomtatók hegemóniája ugyan továbbra is megmarad - jelenleg az idei várható összes mennyiség 90%-át, vagyis mintegy 1,6 milliárd oldalt nyomtatnak ilyen készülékekkel. Az előrejelzés szerint a színes szegmens növekményét teljes egészében a LED-es és lézernyomtatók nyomatai fogják elvinni; a színes LED-es és lézernyomtatókon kinyomott oldalak száma jelenleg mintegy 35 millió, és ez 2007-ben elérheti akár a 95 milliót is. Ezzel szemben a tintás nyomatok mostani 133 milliós száma várhatóan 15%-kal csökkenni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Papírmentes irodák majd akkor lesznek, ha nem lesznek fák.