SG.hu

A videójáték-generáció hatása a cégek vezetésére

[Infinit] A vállalati dolgozók új nemzedéke óriási tolóerőt adhat a cégek pozitív irányú elmozdulásának és sikerének - feltéve, ha a cégvezetők meglátják a bennük rejlő lehetőségeket.

Az elektronika és a távközlés terén az elmúlt 30 évben bekövetkezett példa nélkül álló változások nyomán a gondolkodás új mintázatai jelentek meg azoknak a fiatal "digitális bennszülötteknek" a képében, akiknek a generációja nemcsak az új technológiák adta lehetőségek kihasználásában jeleskedik, hanem újfajta viselkedésbeli készségeket is felvonultat. Mindezek az őket foglalkoztató szervezeteken belül is mélyreható változásokat idézhetnek elő.

Vajon mi indokolja, hogy ezeket a fiatal, számítástechnikáért lelkesedő szervezeti aktivistákat "digitális bennszülötteknek" nevezzük? Az az egyre inkább felhalmozódó, elképesztő mennyiségű digitális tapasztalat, melyre a jövő cégvezetői, katonai és állami irányítói szert tesznek. Az átlagban majd 10 ezer órányi videojátékozás, a több mint 200 ezer elküldött és kapott e-mail, a mobiltelefonon lebonyolított közel 10 ezer órányi beszélgetés, játék és adattovábbítás, a több mint 20 ezer óra televízió előtt eltöltött idő, és benne a csaknem félmillió reklám - mindez még a főiskola befejezése előtt. És mindeközben csak 5 ezer órát töltöttek olvasással.

A mostani fiatal generáció minden korábbi nemzedéknél jobban képes arra, hogy magába szívja az információkat, és gyors döntéseket hozzon. A fiatalok képesek egyidejűleg több feladat ellátására, a párhuzamos feldolgozásra.

A 30 éves vagy annál idősebb embereket ezzel szemben azért nevezhetjük csak "digitális bevándorlóknak", mivel ők soha nem lesznek olyan gyakorlottak a technológiák gond nélküli használatában, mint azok, aki ebbe már eleve beleszülettek. A két nemzedék digitális írástudásbeli különbsége a digitális bevándorlók "akcentusán", azaz a kinyomtatott elektronikus levelein, információs túlterheltség-érzetén is érződik.

A fiatalabb dolgozóknak már nem okoz különösebb nehézséget, hogy felvegyék a csoportmunkára koncentráló, agilis cégek ritmusát. Az idősebb cégvezetők által sokszor nem ismert nyelvezetet használó új e-nemzedék tagjai az új digitális eljárásmódok segítségével már magától értetődő természetességgel kommunikálnak, cserélnek és "eszmecserélnek", adnak, vesznek, alkotnak, gyűlnek-, gyűjtenek- és hangolnak össze, játszanak, tanulnak, fejlődnek, kutatnak, elemeznek, jelentenek, programoznak, szocializálódnak, felfedeznek, és olykor szabályt szegnek.

Sajnálatos módon sok, a digitális bevándorlók közé tartozó vezető nem látja meg, hogy a digitális bennszülöttek kivételes és páratlan új képességekkel ruházzák fel a nagy szervezeteket. A bevándorló vezetők gyakran megrekednek régi elgondolásaik, nézeteik és a szemlélt új valóság között. Mindez nem azt jelenti, hogy a legfelsőbb vezetők menedzsment terén megszerzett tapasztalatát és tudását alul kéne értékelni. Sem azt, hogy a digitális bennszülöttek - az üzleti világ "kiscserkészei" -alkalmasabbak volnának egy cég vezetésére, mint a tapasztalt öreg rókák. A felvetés lényege mindössze annyi, hogy a technológia sokkal összetettebb módon alakítja át a szervezetek arculatát annál, hogy csupán csak a termelékenységen javítana.

Az éleslátó cégvezetők akkor végzik jól a dolgukat, ha meglátják azokat a lehetőségeket, amelyeket ez a technológiák használata terén rendkívül jártas nemzedék kínálhat a cégek számára. A digitális bennszülötteket alábecsülő idősebb vezetők ezzel azt sugallják a rendelkezésre álló munkaerő nemritkán legtehetségesebb tagjainak, hogy nem illeti meg őket a kellő megbecsülés és támogatás.

A cégvezetőknek érdemes volna konzultálni a digitális bennszülöttekkel arról, ők hogyan képzelik el a fogyasztókkal való kapcsolatot. A régi megközelítésmódok ugyanis már nem biztos, hogy hatásosnak bizonyulnak az olyan gyorsan változó iparágakban, ahol a résztvevők többsége a számítógépes hálózat útján történő kapcsolatteremtéshez szokott hozzá. Az új generáció tagjai az olyan új termékek kialakításában is hasznos javaslatokkal állhatnak elő, amelyek a lehető legközvetlenebb módon igyekeznek kielégíteni a fiatal fogyasztók igényeit. Amennyiben véleményüket figyelembe veszik, az új digitális nemzedék fiatal dolgozói óriási tolóerőt adhatnak cégük pozitív irányú elmozdulásának és sikerének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoxMulder #5
    Hát igen, de e cikk hatására esetleg már mozdulhatnak egyes élvonalbeli cégek...
  • asdasdasd #4
    Micsoda okossagokat irtak le...

    Szerintem meg azert van piackutatas, hogy ne a 20 eves alkalmazottol kelljen megkerdezni, hogy mi kell a mai fiatalsagnak.
  • [HUN]PAStheLoD #3
    biztos ehhez is pár milliós tanulmány kellett ..
  • Punkerwork #2
    és akkor csak 15 évvel leszünk elmaradva :)
  • ollie #1
    Hát ha ezt most ismerték fel nyugaton, akkor van még 10 évünk, hogy itt is felismerjék. De remélem tévedek.