MTI

Magyarországon tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége távmunkára

Magyarországon a munkavállalók 9 százaléka dönthet önhatalmúlag arról, hogy honnan dolgozik - közölte a Profession.hu legújabb, reprezentatív felmérésére hivatkozva.

Az állásportál az online kutatásába ezer 18-65 év közötti magyar munkavállalót vont be. A felmérésből kiderült, hogy 9 százalék azok aránya is, akik bár rugalmasan választhatnak az iroda és a home office között, de előre meghatározott napokon be kell járniuk. A közlemény szerint csupán a megkérdezettek 4 százaléka jelezte, hogy teljes egészében otthonról dolgozhat, és csak abban az esetben kell személyesen megjelennie a munkahelyén, ha azt egy konkrét feladat vagy esemény indokolja. A felmérés szerint a távmunka lehetőségét biztosító munkahelyek alkalmazottai - a válaszadók 40 százaléka - minden második esetben hibrid rendszerben dolgoznak: bizonyos napokon az irodában, máskor pedig azon kívül végzik feladataikat. Az egész céget érintő távmunka lehetősége az átlagosnál nagyobb arányban jellemző a 10 embernél kevesebbet és a 25 ezernél több embert foglalkoztató cégekre.

Az elemzők kiemelték: Magyarországon tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége távmunkára, minden alkalommal be kell mennie a munkahelyére. Ugyanakkor jelezték, bevett gyakorlat, hogy nem egységes a távoli munkavégzés elérhetősége, előfordul, hogy egy cégen belül eltérő szabályok vonatkoznak a munkavállalókra. Azoknál a cégeknél, ahol lehetőség van távmunkára, a dolgozók negyede nyilatkozta, hogy a beosztás függvényében élhet ezzel, 9 százalékuk számára pedig ezt egyéni elbírálás alapján határozzák meg. Példaként említették, hogy a kisgyerekes munkavállalóknál vagy a munkahelytől távol lakóknál rugalmasabbak a munkaadók a home office kérdéskörében.

A vállalatnál betöltött szerepköröket tekintve a legkevésbé a felsővezetőkre és a középvezetőkre vonatkozik a helyhez kötött munkavégzés. A felmérés szerint ahol nincs lehetőség a távmunkára vagy csak alkalmanként, ott a dolgozók fele úgy látja, hogy nem is tudná elvégezni a munkáját otthonról, ez többnyire a fizikai dolgozókra vonatkozik. A dolgozók 46 százaléka véli úgy, hogy bár saját meglátása szerint részben vagy teljesen meg tudná oldani a feladatait munkahelyétől független helyről is, ennek ellenére nincs rá lehetősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zriboliv #4
    Szóval jött a meglepődött Pikachu-arc mikor kikutatva rájöttek, hogy nem lehet minden munkát otthonról gép előtt ülve elvégezni?
  • Fefy #3
    "Magyarországon tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége távmunkára, minden alkalommal be kell mennie a munkahelyére."

    Egy szalagmunkás, egy paraszt (földművelő, állattenyésztő, tehát jó értelemben vett), egészségügyis, egy vendéglátós, stb. mégis hogyan dolgozna otthonról? A pincér telefonon felveszi a rendelést és valamilyen vudu képességgel az asztalhoz teleportálja a megrendelt kaját, vagy mégis hogyan? :D
    Azért ez megint brit tudósok kategória.
    Eleve kevés az olyan munkakör, ahol lehet otthonról is dolgozni. Tipikusan a szellemi munkát végzők közül is csak egy kis rész ilyen. Pl egy banki ügyintéző hiába szellemi munkás, nem tud otthonról ügyfeleket kiszolgálni.
  • Csaba161 #2
    Azért az felháborító, hogy egy olvasztár, egy bányász, egy kertész vagy egy kukás, de akár egy mentős nem végezheti távmunkában a dolgát, nem beszélve egy pincérről...
  • takysoft #1
    10 fogorvosból 8 az 2.
    Utoljára szerkesztette: takysoft, 2023.08.11. 10:42:25