Gyurkity Péter

Intel: eredményes második negyedév

Az Intel bejelentette, hogy a a második negyedévben elsősorban a flash memóriák növekvő forgalmának köszönhetően a korábban vártnál nagyobb nyereségre számít.

A processzorgyártó óriás áprilisban még 7,6 és 8,2 milliárd dollár közötti bevételt valószínűsített a második negyedévre, a tegnap elhangzott bejelentésben viszont már 8 milliárdra nőtt az összeg alsó határa. Korábban a legtöbb üzleti elemző is 8 milliárd dollár alatti bevételt tartott valószínűbbnek. A vállalat adatai alapján az Intel termékek (processzorok, chipkészletek és alaplapok) iránti kereslet nagyjából a vártnak megfelelően alakult, míg a kommunikációs eszközök - azon belül is elsősorban a flash memóriák - eladásából származó bevételek folyamatosan nőttek. Andy Bryant, Intel CFO kiemelte, hogy már az is jelentős eredmény, amennyiben a vállalat bevételei elérik az első negyedév eredményeit, ugyanis a második negyedévben általában 2 százalékkal gyengébben teljesítenek.

A kereslet növekedése különösen kedvező az Intel számára, amely 2003-ban jelentős piaci részesedést vesztett el a flash memóriák piacán, és az ebből származó bevételek alapján az első helyről a negyedikre csúszott vissza a gyártók rangsorában. A cég elsődleges célja idén az elvesztett pozíció visszaszerzése, amelynek érdekében megpróbálja felgyorsítani termékeinek eladását. Hagyományos asztali termékei mellett, a Pentium M és Centrino processzorok révén igyekszik növelni részesedését a noteszgépek és egyéb vezetéknélküli termékek piacán is. Még ebben a hónapban bemutatásra kerül két új, asztali gépekhez fejlesztett chipkészlet, az Intel Express 915 és 925. Ezzel egyidőben új processzor-jelölő rendszert vezetnek be, amelynek segítségével - a vállalat érvelése szerint - a vásárló könnyebben különbséget tehet az azonos órajelű, mégis eltérő processzorok között.

Ez jelentős váltás az Intel stratégiájában, hiszen a cég marketingje mindezidáig a processzorok folyamatosan növekvő órajelére épült. A teljesítmény növelését az órajel emelése helyett tehát új technológiák bevezetésével kívánják elérni, ami az AMD megoldására emlékeztet. Még ebben a hónapban leszállításra kerülnek az első 64 bites Xeon processzorok, míg az asztali rendszerekbe szánt, dupla magos CPU-k gyártása 2005-ben indulhat meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #7
    Nemcsak a pénz, hanem az idő is számít. Hosszú ideig kell jobb procikat gyártania az AMD-nek ahhoz, hogy az Intelhez görcsösen ragaszkodókat is meggyőzze. Ez nem megy 1-2 hónap alatt.
  • Punkerwork #4
    én jobban örülnék ha az Intel részesedése mondjuk csak 75% lenne, jó hatással lenne az árakra :)