SG.hu·

E3: Középpontban a hordozható játékgépek

A jövő héten Los Angelesben rendezik meg az elektronikus játékipar egyik legrangosabb rendezvényét, az Electronic Entertainment Expót (E3), melyen idén várhatóan a hordozható játékgépek lesznek fókuszban.

Míg a hagyományos, nappalik közepére szánt játékkonzolok piacán egyelőre nagy a csend, addig a kézi játékgépek szektorában csak úgy pezseg az élet, hiszen a közeljövőben a Sony, a Nintendo és az elsősorban alaplapi chipkészleteiről ismert tajvani VIA Technologies is be fogja mutatni saját fejlesztésű hordozható játékmasináit.

Szakértők szerint várhatóan az először a tavalyi E3 szakkiállításon bejelentett Sony PlayStation Portable lesz az idei rendezvény fő attrakciója. A japán elektronikai nagyvállalat várakozások szerint felfedi a high-end kategóriás hordozható játékgép technikai részleteit és árazását, illetve be fogja jelenteni, hogy pontosan milyen játékok lesznek elérhetők a gépre. Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a PlayStation Portable Japánban az idei esztendő végén kerül majd forgalomba, az észak-amerikai debütálásra pedig minden jel szerint 2005 első negyedévében fog sor kerülni.


A vállalat 2005 március 31-ig nem kevesebb mint 3 millió darab hordozható PlayStationt szeretne eladni, egyes források szerint pedig az amerikai és európai játékosoknak fel kell készülniük arra, hogy a kezdeti időkben meglehetősen nehéz lesz hozzájutni a konzolhoz, mivel a Sony elsősorban a hazai piacra fog összpontosítani.

A mostani E3 kiállítás másik nagy sztárja a Nintendo DS nevezetű kézi játékgép lesz, mely a jelenlegi piacvezető Game Boy Advance-hoz képest továbbfejlesztett kijelzővel és számos új szolgáltatással rendelkezik. Szakértők szerint mind a Sony féle PlayStation Portable, mind pedig a Nintendo féle DS jelentősen nagyobb sikerekre számíthat, mint a Nokia által tavaly ősszel piacra dobott mobiltelefonos játékgép, az N-Gage. Az N-Gage-ről eleinte mindenki azt hitte, hogy osztatlan sikert arat majd a vásárlók körében, azonban nem sokkal később kiderült, hogy az eszköz a vártnál sokkal kisebb számban fogy a piacon. A mobilpiac elsőszámú gyártójaként jegyzett Nokia egyébként nemrégiben kiadott egy újabb N-Gage verziót, mely reményei szerint sikeresebb lesz, mint az eredeti masina.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Shadow_THH2004. 05. 11.. 13:29||#15
Mikor lesz N-gage 2???
© Kaplan2004. 05. 10.. 13:24||#10
Higgyjétek el nagy harc lesz a PSP és a Nintendo DS között.
De ha belegondolok 1-2 szempontból a PSP jobb, de sok szempontból a -Nintendo DS-
Hunniak: www.konzolstudio.hu itt mindkettõ kapható
© Sheltem2004. 05. 10.. 11:41||#8
Nintendo Dual screen rulez lesz...Asszem veszek énis, megvárom... Sokat filóztam, hogy GBA SP-t vegyek e vagy Nintendo DS-t de gba spn olyan bûnszarok a 3ds gamek, ráadásul lassúak is, hogy úgy döntöttem megvárom DS-t.
© shim2004. 05. 10.. 10:14||#6
te komolyan filmet akarsz nézni egy 4" épernyõn?! 17" és fölötte már élvezhetõ, gondolj már bele.
zenét meg ngage is tud.
ráadásul ezekkel nem lelet majd telefonálni.
© Tetsuo2004. 05. 10.. 03:42||#5
Biztos lesz varez is! :DD Mint a N-Gagenél..
© Sliders2004. 05. 09.. 22:35||#3
szerinted itt 1000-ért fogják ehhez adni a játékot, nagy frász majd 10-15-ért, N-gage vagy sony egyremegy, ne légy naiv
© Bond 0072004. 05. 09.. 21:44||#2
Mondjuk eléggé pofátlánság is kb 10000 ft-ért árulni az N-Gagere játékokat, szerintem ez a fõ problem, mert még az alapgép árát csak-csak kifizetik, de 10 rugó játékonkét? még 1-2 ezer ok is lenne, de ennyi????
© Lacc2004. 05. 09.. 20:58||#1
Az N-gagenél pont arra számított mindenki hogy nagyot fog bukni... PSP rulz :)