SG.hu·

A CES 2003-on várható újdonságokról

A kapuit Las Vegas-ban január 8-án megnyitó CES (Consumer Electronics Show) szakkiállításon várhatóan számos olyan új eszközt mutatnak majd be a gyártók, melyek a fogyasztói elektronikus piac és a high-tech piac egyre szorosabb összefonódásának köszönhetik létrejöttüket.

A Palo Altói székhelyű MobilWise nevezetű cég a 2003-as CES-en kívánja leleplezni azt a vadonatúj, vezeték nélküli hálózati töltőjét, mely nagyjából akkora mint egy kisebb iratfüzet, és amely az elektromos fúróktól kezdve, a hordozható digitális audiolejátszókon keresztül egészen a notebookokig lényegében minden elektronikus eszköz akkummulátorának feltöltésére képes lesz. Elmondások szerint a kéziszámítógépek, a mobiltelefonok és a már említett különböző eszközök feltöltési ideje az újgenerációs töltő révén nem vesz majd hosszabb időt igénybe, mint amennyi idő alatt ezen eszközöket a hozzájuk adott gyári töltő berendezések segítségével fel lehet tölteni, ráadásul az újfajta töltővel egyszerre akár több eszköz akkumulátorait is újra lehet tölteni. A vezeték nélküli töltéshez mindössze egy parányi chipet kell integrálni a különböző eszközökbe. Tudni lehet, hogy ilyen chipekkel többek között a közeljövőben megjelenő Samsung mobiltelefonokban, valamint Acer hordozható számítógépekben találkozhatunk majd.

Ugyancsak a napokon belül kezdődő CES szakkiállításon fog bemutatkozni a Hy-Tek Manufacturing vadonatúj szórakoztató központja, mely egy 30 colos képátlójú LCD kijelző köré fog épülni. A cég ezen legújabb szórakoztató rendszerében többek közt egy 2 GHz-es működési frekvenciájú Intel Pentium 4 processzor, 512 MB memória, egy 120 GB kapacitású merevlemez, egy 10/100 Mb/s-os hálózati vezérlő, egy DVD/CD-RW meghajtó, valamint egy TV tuner kap helyet. A számítógépként, televízióként, audio lejátszóként és DVD-lejátszóként is használható, Bose hangrendszerrel felvértezett szórakoztató központ ára 6495 dollár lesz.

Az EZ Dupe a CES keretein belül mutatja majd be azon kiskereskedelmi forgalomba szánt CD, illetve DVD másoló berendezéseit, melyek segítségével egyszerre akár 10 CD, illetve DVD lemez is könnyedén lemásolható lesz. A negyvenszeres sebességű CD-írókat tartalmazó eszköz ára 2000 dollár lesz, a négyszeres írási sebességre képes DVD-írókat magába tömörítő rendszerért pedig mintegy 9000 dollárt kell majd fizetni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vízipók2002. 12. 31.. 01:58||#4
De vígasztalódj, lehet, hogy valami teljesen új dologgal oldják meg, a végén még az is kiderülhet, hogy te mondtál jót. :-)
© Vízipók2002. 12. 31.. 01:55||#3
Sõt, a szobaszökõkutak szivattyúiban is, de ez leginkább csak miliméteres nagyságrendû távolságoknál használt, mert:
1. Az idõben változó elektromos mezõ, amit ilyen ketyerékben alkalmaznak, nagyobb (akár csak néhány 10 cm-es) távolságban már baromi gyenge, tudniillik a távolság négyzetével fordított arányban változik a nagysága.
2. Ha ezt megpróbáljuk "brute-force" módon ellensúlyozni, (MW-os teljesítményekkel) akkor a környéken minden kiterjedt vezetõben komoly áramok fognak indukálódni, ami qrva vicces, mert a villanyos eszközeid vagy elkezdenek menni, vagy nekiállnak tönkremenni, és be is fejezik.

Szóval hidd csak el, jó az a kábeles megoldás nekünk...