SG.hu

Digitalizálják az országgyűlés könyvtárát

[Magyarország.hu] Tapasztalatokkal segíti egymás munkáját az információs társadalom építésében az Országgyűlés Hivatala és az Informatikai és Hírközlési Minisztérium. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá a Parlamentben Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és Kovács Kálmán informatikai miniszter.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium csütörtökön tapasztalatcseréről kötött megállapodást az Országgyűlés Hivatalával, a dokumentumot Kovács Kálmán miniszter és Mandur László, a parlament alelnöke írta alá az országházban. A megállapodás szerint az OH közigazgatási tapasztalatokkal támogatja a Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) eDemokrácia és eKözigazgatás programjainak megvalósítását, illetve segíti az informatikai tárcát az elektronikus archiválással kapcsolatos jogalkotásban. Az IHM cserébe átadja a projektek végrehajtása során felhalmozódott tapasztalatokat, a hivatal munkatársai pedig részt vehetnek az eDemokrácia és eParlament témákat érintő MITS projektek tervezésében.

A Parlamentben csütörtökön megnyílt az e-kormányzat (e-government) kiállítás is, amelyen Nagy-Britannia elektronikus kormányzati szolgáltatásait ismerhetik meg a látogatók. Az e-governmentel kapcsolatos kiadványok, publikációk és más dokumentumok a kiállítás után az országgyűlés könyvtárába kerülnek. "Megtiszteltetés, hogy a parlamenti demokrácia úttörőjének számító Nagy-Britannia mutatja be a kormányzati munka elektronikus változatát" - mondta a megnyitón Kovács Kálmán. Az informatikai miniszter kiemelte, hogy az eParlament program keretében digitalizálják és az interneten közzéteszik a parlamenti könyvtár dokumentumait.

Az elektronikus kormányzati szolgáltatások az indulásuk utáni egy-két évben nem hoznak nagy áttörést az ügyintézésben, ezért a kormányok legfontosabb feladata, hogy az állampolgárokban tömegesen ébresszék fel az érdeklődést az e-ügyintézés iránt - mondta előadásában Andrew Pinder, Nagy-Britannia e-kormánybiztosa. A szakértő szerint a hivataloknak ugyanúgy alkalmazkodniuk kell a fogyasztói - jelen esetben állampolgári - igényekhez, mint ahogy a kereskedelmi szektor teszi, irja a Magyarorszag.hu kormányzati portál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!