Spencer

A Kodak szabadalom jogsértési pert indított a Sony ellen

Az Eastman Kodak beperelte a Sonyt, mondván, hogy a japán elektronikai óriáscég által forgalmazott digitális fényképezőgépek és kamkorderek megsértik a Kodak szabadalmi jogait.

Gerard Meuchner, a Kodak szóvivője elmondta, hogy a rochesteri bírósághoz beadott peranyagban nem szerepel konkrét kártérítési összeg. Meuchner utalt arra, hogy egyes termékei révén a Sony tíz különböző, 1987. és 2003. között bejegyzett Kodak szabadalmat sért meg, illetve reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a bíróság a kényes termékek forgalmazásának megszüntetésére kötelezi majd a Sonyt. A Sony a Kodak egyetlen digitális képalkotási szabadalmát sem sértette meg és minden ellene felhozott vádat határozottan visszautasít - reagált hivatalos közleményben a Kodak lépésére a Sony.

A Kodak szóvivője szerint elképzelhető, hogy a Sonyn kívül más cégek is a bírósági ügy szereplőivé fognak válni, ugyanis a japán vállalat számos partnerének eladta az állítólagosan a Kodaktól lopott szabadalmak licencjogait. Egyelőre nem lehet tudni, hogy csak a Sonyt, vagy esetleg más cégeket is be fogunk-e perelni az ügyben - nyilatkozta Meuchner. A Kodak az elmúlt években több mint ezer, a digitális fényképezőgépekhez, illetve kamkorderekhez köthető szabadalmat védetett le, így például többek közt számos CMOS (Complementary Metal-Oxide Semiconductors), illetve CCD (Charge-Coupled Device) képérzekelő, valamint kamerás mobiltelefon technológia kifejlesztése a Kodak nevéhez fűződik. A Kodak vezető szerepet játszott és játszik mind a mai napig a digitális fényképezési technológiák fejlesztésében, mondta a szóvivő.

A most indított bírósági per egyébként korántsem előzmény nélküli, ugyanis tudni lehet, hogy a Kodak és a Sony immár több mint három éve próbált megegyezésre jutni egymással. A Kodak egy számára megfelelő licencszerződést próbált kicsikarni a Sonytól, azonban ez mind a mai napig nem sikerült neki, így most úgy döntött, hogy bíróság elé viszi az ügyet. Szakértők szerint egyébként a Sonynak vélhetően nem okoz majd komolyabb presztízsveszteséget a bírósági hercehurca.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #2
    ebben én nem lennék ennyire biztos