Berta Sándor

Háztartási robotkar a rászorulóknak

A Staffordshire-i Egyetem vezetésével egy európai kutatókból álló csoport olyan mechanikus kart készített, amely főleg a nyugdíjasoknak és a mozgássérülteknek segíthet a háztartásban, illetve a háztartási munkák elvégzésében Nem csak az idősek, de a fiatalok között is találkozhatunk számtalanszor azzal a problémával, hogy egy-egy tárgy felemelése és elmozdítása egy másik helyre csak óriási erőkifejtés árán lehetséges. Gondoljunk itt a szekrénysorok vagy az ágyak mozgatására, de egy hűtőszekrény vagy mosógép odébb vitele sem egyszerű feladat. S ugyanezek a problémák sajnos hatványozottabban érintik a mozgássérült vagy az idős embereket. Ők már nincsenek abban a jó fizikai állapotban mint a fiatalok, vagy esetleg tolószékbe kényszerültek, s így komoly gondokat jelent nekik, akár már a hétvégi bevásárlás is a nehezebb tárgyak mozgatásáról már nem is beszélve.


A Flexibot nevű rendszer közvetlenül a fal mellett mozog és egymástól egyenlő távolságra elhelyezett csatlakozókból nyeri a működéséhez szükséges energiát. Az első prototípus három évi fejlesztőmunkát követően hamarosan elkészül. A kutatók március 11-én akarják bemutatni a nyilvánosságnak a robotrendszert.

A jelenleg ismert specifikációkból kiderül, hogy a robotkar maga 1,3 méter hosszú és 11 kilogramm súlyú. A kar öt mechanikus kapcsolási fokozattal rendelkezik és egyidejűleg legfeljebb 2,8 kilogramm súlyú hasznos teher mozgatására képes. A teljes rendszer szimmetrikusan épül fel, így gyakorlatilag mindegy, hogy a robotkarnak melyik vége vagy része csatlakozik a bázisállomáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pepito #1
    Addams Family.