Spencer

Az Intel komoly flashmemória piaci tervekkel rendelkezik

A flashmemória piacon az elmúlt esztendőben az elsőről a negyedik helyre visszacsúszó Intel új stratégiát kíván alkalmazni a szektorban és újfajta termékeivel minden korábbinál szélesebb vásárlói réteg igényeit szeretné kielégíteni.

Peter van Deventer, az Intel flashmemóriák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó részlegének az igazgatója elmondta, hogy az új stratégiának köszönhetően az Intel hamarosan újra felveheti majd a versenyt a jelenlegi piacvezető gyártóval, a Samsunggal. Utóbbi, dél-koreai székhelyű vállalat a memóriakártyákban adattárolásra használt flashmemóriákra specializálódott, és az Intel többek közt ebben az egyre zsúfoltabb szegmensben kíván komoly támadásokat indítani riválisai ellen. Ismeretes, hogy az Intel az eddigiekben elsősorban szoftverkód tárolásra használt, megbízhatóbb és egyben drágább flashmemóriákat gyártott, azonban a cég vezetősége nemrégiben ráébredt arra, hogy a piaci részesedés növelése csak új szektorok felé történő nyitással érhető el.

Minden olyan technológia a rendelkezésünkre áll, melyek segítségével meghódíthatjuk az adattároló flashmemóriák piacát - nyilatkozta Deventer, majd hozzátette, hogy a világon először az Intel termékskálájában tűnnek majd fel olyan flashmemóriák, melyek 0,09 mikronos csíkszélességgel rendelkeznek. A 0,13 mikronosról a legmodernebb 0,09 mikronos gyártási technológiákra történő átállás révén jelentős mértékben csökkennek az előállítási költségek, az egyes memóriachipek mérete pedig közel felére csökken. Deventer elmondta, hogy a kereskedelmi forgalomban várhatóan még az idén felbukkanó újgenerációs, 0,09 mikronos StrataFlash chipek memóriacellánként két bitnyi adatot képesek tárolni.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a jövőben már nem csak a digitális fényképezőgépek, és hordozható zenelejátszók piaca igényel majd jelentős mennyiségű flashmemóriát, hanem e mellett az újgenerációs mobiltelefonokba is egyre több memóriát szerelnek a gyártók. Japánban például egy átlagos telefonban manapság már 512 Mbit memória található, de két év múlva ez a memóriamennyiség már több mint a duplája lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!