Spencer

A Sony komoly összegeket kíván fordítani chipfejlesztésre

Japán vezető elektronikai gyártója, a Sony munkatársai bejelentették, hogy a vállalat a következő üzleti évben mintegy 1,14 milliárd dollárt kíván fordítani olyan új fejlesztésekre, melyek eredményeképp 300 milliméteres átmérőjű szilíciumszeletekből készülő, kis csíkszélességű mikroprocesszorok hagyhatják majd el a cég gyártósorait. A mostani bejelentés szerves részét képezi a Sony vezetői által tavaly áprilisban bejelentett három esztendős félvezetőipari fejlesztési tervnek.

Bízunk abban, hogy a félvezetőipari tevékenységeinkre fordított jelentős összegeknek köszönhetően olyan új, a közeljövő fogyasztói elektronikus eszközeiben helyet kapó félvezetők láthatnak majd napvilágot, melyek révén jelentős mértékben fokozhatjuk versenyképességünket - nyilatkozta a bejelentés kapcsán Harumi Asai, a Sony szóvivője.

Tudni lehet, hogy az április 1-én kezdődő üzleti évben a cikk elején említett több mint egymilliárd dolláros összeg nagy részét a Sony, a Toshiba és az IBM által közösen fejlesztett nagy teljesítményű úgynevezett Cell mikroprocesszor gyártósorainak üzembehelyezésére kívánja fordítani a vállalat. A Cell processzor lesz a "lelke" a Sony újgenerációs játékkonzoljának, a PlayStation 3-nak, de ezenkívül várhatóan számos egyéb fogyasztói elektronikus termékben is helyet kap majd a chip. A félvezetőipari tevékenységekre fordított összegből ugyancsak jelentős mennyiséget fordítanak majd a 0,065 mikronos gyártástechnológiai fejlesztésekre, a Sony ugyanis mihamarabb át szeretne térni a 0,065 mikronos csíkszélességű processzorok 300 milliméteres szilíciumszeletekből történő előállítására.

A Sony tavaly decemberben mutatta be a többek közt DVD lejátszóként és digitális videofelvevőként is funkcionáló PSX-et, melyben a gyártó állítása szerint egy a legfejlettebb 0,09 mikronos gyártási technológiák segítségével készülő mikroprocesszor teljesít szolgálatot. Ezt a processzort egy független elemző cég nemrégiben alapos vizsgálatnak vetette alá, és kiderült, hogy nem 0,09 mikronos, hanem 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkezik, tehát nem olyan fejlett, mint amilyennek a Sony beállította.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #2
    na megint fejlődni fognaka konzolok, és a PC megint szív....
  • Sephi #1
    Ez ugye mar az elso lepes a szembe beilesztheto Playstation-hoz :))))