Berta Sándor

Százezer szabadalom a Philipsnél

A közelmúltban jelentős eseményt ünnepeltek a Philipsnél. Maga a rendezvény magáért beszélt; akár a leginnovatívabb vállalat címére is pályázhatna a holland konszern.

Nem jelentettek be semmi új, világrengető tulajdonságokkal felvértezett terméket, sem példátlanul jó pénzügyi eredményeket. Ám maga a rendezvény magáért beszélt. A cég ugyanis bejegyeztette a százezredik szabadalmát.

Az ünnepi alkalom apropóján kiadott sajtóközlemény szerint mindez egyértelműen a vállalat fejlesztőiben meglévő kreatívitást és innovációskészséget dicséri és jelenti. A híradás nem felejti el azt sem megemlíteni, hogy a szabadalmi licencdíjakból befolyó összegek bizony újabb forrásokat jelentenek a további kutatások számára és az új technológiák ki-, illetve a meglévők tovább fejlesztésére.

Gerard Kleisterlee, a Philips vezérigazgatója szerint a szabadalmak magas száma az eddigi üzleti stratégiájuk logikus következménye. "A szellemi tulajdonaink is jelzik, hogy mit értünk "intellektuális ökonómián" - nyilatkozta a cég első embere.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy e szabadalmak között számosat más cégekkel együtt jegyeztetett be a Philips. A cég a 100 ezer szabadalmon kívül rendelkezik még mintegy 22 ezer márka-, 11 ezer modell-, valamint kétezer domainnév tulajdonjogával is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #2
    nem is tudok innovatív amerikai-t :) szeritnem csak a bevándorlók okosak ott!