SG.hu·

EVD: Kína újgenerációs DVD szabványa

Pekingben kormányzati hivatalok több OEM gyártóval közösen bejelentették Kína saját fejlesztésű következő generációs, DVD-szerű szabványát, az EVD-t (Enhanced Versatile Disc).

Az EVD technológia vörös lézerfény segítségével optikai lemezeken tárol nagy felbontású videotartalmakat, és szakértők szerint a DVD Forum, valamint a Blu-ray Disc Group új formátumainak legkomolyabb kihívója lehet . Az EVD hivatalos bejelentésére egyébként azzal párhuzamosan került sor, hogy a DVD Forum vezetői testülete egy New York-i konferencián előterjesztette a vadonatúj HD-DVD szabvány specifikációit, illetve, hogy az MPEG LE bejelentette: a H.264 kodek licensz tulajdonosaival hosszútávú szerződéseket írt alá.

A kínaiak nem titkoltan azért fejlesztettek ki saját újgenerációs DVD szabványt, mert ily módon Kína független maradhat a világ egyéb régióiban kifejlesztett technológiáktól, és például a kínai gyártóknak a jövőben már nem kell jelentős összegeket fordítaniuk a nyugati licenszjogok megvásárlására. Az igazsághoz tartozik, hogy az EVD formátum hivatalos bejelentése kapcsán bemutatott első generációs EVD lejátszók nem voltak teljesen mentesek a nyugati technológiáktól, hiszen részüket képezte például az az úgynevezett MPEG-2 Main-Profile@High-Level megoldás, melyet az LSI Logic Corporation fejlesztett ki.

Tim Vehling, a milpitasi (Kalifornia) székhelyű LSI Logic marketing részlegének igazgatója elmondta, hogy ezek a természetesen Kínában készülő első EVD lejátszók még ebben az évben forgalomba kerülhetnek. Első körben egyébként tizenegy különböző EVD lejátszó debütált, még pedig a következő, általunk nem igen ismert kínai gyártók tálalásában: Amoi, BBK, ChangHong, Malata, Ninatus, Shinco, SVA Group, Skyworth, YuXing.

Hao Jie, az EVD formátumot kifejlesztő, kínai kormányzati hivatalokat és OEM gyártókat magába tömörítő konzorcium elnöke elmondta, hogy amennyiben minden jól megy, akkor 2004-ben már mintegy 1,8 millió EVD kompatibilis termék kerül majd forgalomba. Szakértők szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy az EVD vajon milyen karriert fut majd be a kínai piacon, az azonban biztosra vehető, hogy a technológia sikeréhez elkerülhetetlenül szükséges, hogy megfelelő mennyiségű EVD film kerüljön forgalomba. A nagy filmstúdiók egyelőre várakozó állásponton vannak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© killahdog2007. 01. 03.. 13:47||#21
probáld beszedni a gyógyszered, vagy kérd meg a mamit hogy kanalazza. beteg vagy.
© fetyka2003. 11. 27.. 18:00||#19
Ezzel leginkább a saját piacukat akarják növelni.
Kina amugy is egyre inkább saját szabványokat akar alkalmazni saját hazájában, igy lassan elszakad a fejlett vagy fejlödõ világtól .
Ezáltal nem akar nagy piacot teremteni a nyugati technológiáknak.Persze minek is gazdagitsa a nyugatot.
Igaza van.
© Okoska2003. 11. 26.. 18:59||#17
20e-ért most is kapsz DVD-lejátszót, nem kell ahhoz EVD.
© An-Dee2003. 11. 26.. 16:02||#16
Kina önmagában egy nagy piac, és az akinek az a baja, hogy sok a kinai megsúgom, hogy az indiaika is több mint 1 milliárdan vannak és állítólag az informatikát nézve világ elsõk :))
© Zro2003. 11. 26.. 12:47||#14
A kínaikak tényleg sokan vannak, de a legtöbbnek még tvje sincs nem hogy dvdje. Vagy a rízsföldeken güriznek vagy egy gyárba bagóért.Nem véletlenül gyártat ott mindenki mindent. Nem valószínû,hogy ebbõl a hatalmas keresetbõl mindegyik dvd-t rohanna venni munka után...
© Pharaoh2003. 11. 26.. 11:50||#12
Az én gépem legtöbb alkatrészét Tajvanon gyártották. A legelsõ Cd-rom meghajtómat még bezzeg Japánban gyártották,kár, hogy ezek az idõk elmúltak.
© asdasdasd2003. 11. 26.. 10:39||#11
Ha gondosan körbenézel a lakásban rá fogsz jönni, hogy már most mindent Kínában gyártanak. A PC-t biztos, de a plüsmacidat is.
© bunny2003. 11. 26.. 10:26||#10
EGy másik lapon azt írják, a DVD forgalom 70%-a kínában történik. Ez szerintem hihetetlen, de ha igaz, akkor én is ez tenném a helyükben. Amúgy qrvára igazuk van, minek fizessenek a seggfej amcsiknak amikor házon belül is tarthatják a pénzt ? Nem hiszem hogy az a jó megoldás amit mi teszünk, hogy a saját ipart és termékeket elnyomjuk a külföldi multiknak meg csontig benyalunk. Lehet a Gibson féle jövõkép nem is akkora baromság ? Kína, mint technológiai vezetõ hatalom ... kár hogy olyan idióta ideológiájuk van.
© zakika2003. 11. 26.. 09:33||#8
"adják el a szarjukat saját maguknak"

en pedig azt hittem hogy a SVCD is kinai talalmany, igaz nem valt be hivatalosan, de nem hivatalosan szepen lehet hasznalni
© RelakS2003. 11. 26.. 08:09||#7
Jövõre a Kõbányai Kínain megjelennek ezek az EVD-k? :D