SG.hu·

Elkészült a kínai HD-szabvány

A kínai piacon már kaphatók a hazai fejlesztésű HD NVD szabványra épülő fejlesztések, amelyek azonban igen nehéz első időszak elé néznek. A Blu-ray háza táján 150 dollárra csökkenhet a lejátszók egy részének ára.

A kínai források még január végén számoltak be arról, hogy a hazai piacon végre felbukkantak az első ilyen termékek, amelyek teljes mértékben kínai fejlesztésnek számítanak. Bár a kapacitás és a szórakoztatóipar támogatása hagy még maga után némi kívánnivalót (különösen ez utóbbival vannak és lesznek gondok), kínai szempontból jóval fontosabb, hogy nem külföldi fejlesztésekre támaszkodnak.

A Blu-ray és a CBHD (Chinese Blu High-Definition) szabványok esetében ugyanis nagy gondot jelent, hogy jórészt Japánban dolgozták ki azok részleteit, ezáltal pedig a kínai gyártóknak is meg kell fizetniük a teljes licencdíjat. Előbbi esetében készülékenként 30, utóbbinál pedig 12 dollárt kérnek el a jogtulajdonosok, ami nyilván azok kereskedelmi árán is meglátszik. Szükség volt tehát egy teljes mértékben hazai fejlesztésre, amely lehetővé teszi a licencdíjak mellőzését és az árak jelentős mértékű csökkentését. Ezt jelenti az ország számára a HD NVD megjelenése, amely azonban komoly kérdéseket is felvet.

A kapacitás ugyanis korongonként mindössze 12 GB, amely mind a Blu-ray, mind pedig a megboldogult HD DVD adataitól is jócskán elmarad. A technológia alapjaiban véve a DVD-formátumra és a vörös lézerre épül, így a gyártósorok csak minimális átalakítást és beruházást igényelnek. Kétséges azonban, hogy milyen tartalmak lesznek elérhetők ezeken a megoldásokon, hiszen eddig egyetlen jelentős szórakoztatóipari cég sem jelentette be ezirányú terveit, a Wuhan Hi-Tech Holding Group tehát egyelőre jelentős partnerek nélkül kénytelen hozzáfogni a hazai piac lefedéséhez.

Ami a Blu-ray idei szereplését illeti, itt szintén kínai forrásból származik a hír, miszerint egyes kisebb (noname) gyártók lejátszói immár 150 dolláros áron is kaphatók lesznek az Egyesült Államokban. Ugyanerre készül az Lite-On, amely hasonló áron dobná piacra a tengerentúlon saját megoldását - ez nyilván alaposan megnöveli majd a keresletet, amire szükség is lesz, hiszen a gyártók a tavalyi 5 millió helyett idén 11 millió példányt szeretnének eladni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2009. 02. 04.. 20:39||#19
(Már úgy értem, a mûsoros kiadványok, mert az írhatóra mindenki azt ír, amit akar. Viszont legalább annyiba fog kerülni az írható, mint korábban a dual-layeresek.)
© dez2009. 02. 04.. 20:38||#18
De az persze jó lenne, ha levinné a Blu-ray árát.
© dez2009. 02. 04.. 20:37||#17
Na ja, H.264-ben! De ez a kínai cucc Mpeg2-es.
© dez2009. 02. 04.. 20:37||#16
1280x720 fölött már jobb Full HD-rõl kicsinyíteni, mint 720p-rõl nagyítani...

A 32"-es tévék többsége 1366x768-as.

A megfelelõ nagyságú bitráta hasonlóan felbontás. Monitoron nem annyira jön ki a kisebb méret, fényerõ, és kontraszt miatt.
© tomcsa42009. 02. 04.. 19:08||#15
Javítok: 32 colos TV nem full HD képes és 100k.
© zola20002009. 02. 04.. 18:49||#14
Na jó, de a dl dvd meg 9 giga, arra is rá fér 2 órás 720p film. Szerintem egy ideig legyen az, (mint annó a video cd), majd blu-ray.
© dez2009. 02. 04.. 16:53||#13
Az NTSC DVD 720x480-as, a PAL 720x576-os (mûsortípustól függõen 50i/60i v. 24/25/30p).

Figyelmetekbe ajánlanám, hogy a Blu-ray lemezek 99%-a már rég nem az Mpeg2 tömörítést használja, hanem a jóval hatékonyabb H.264-et, illetve egyes kiadók a hasonló tulajdonságokkal bíró, csak zárt MS-féle VC-1-et. És még így is viszonylag magas bitrátákat, ami nagyobb képernyõn nagyon is számít. Egyesek tesztelõ cikkírók szerint 32"-tõl.

Ez a kínai cucc tehát MPEG2 tömörítéssel 720p 12GB-ban. Ez kb. a 4.3GB H.264 720p HD-ripeknek felel meg... (Közepes hosszúságú film esetén, és ha fullosan kihasználják egy filmre a 12GB-ot.)
© tomcsa42009. 02. 04.. 15:22||#12
Ráadásul a filmek sem drágák már (Transformers néztem, 2db BD lemezen is 6-7k, DVD-n meg 2-4k). Én még mindig azt mondom, hogy a legjobb BD lejátszó a PS3.

Ja és a cikkhez is írjak: ez a 12 GB elég a 720 soros filmekre, de az 1080 sorosokra már nem.
© tomcsa42009. 02. 04.. 15:18||#11
Igen, jól mondod. Ráadásul ugye igen elterjedtek a 22" Wide monitorok, melyek nem képesek megjeleníteni a full 1080-as filmet (veszteség nélkül). Sõt, a 19" hagyományos is igen elterjedt.

Hogy HD TV-k közül mik az elterjedtek, nem tudom. Ott már más tészta van, ugyanis asszem 32 colos kerül 50 ezer forint környékén tán. Szóval nem drágák már azok sem.

Ráadásul nem mindegy, min nézed meg. Az én gépem tökéletes a 720 soros HD filmek lejátszására (mintha rá szabták volna), de az 1080-ashoz már kevés. Persze ahogy elnézem, a legtöbb játékos és filmkedvelõ ezen már túltett, szóval ez sem jelenthet problémát (még az integráltcuccok is, Ati részrõl).
© jaspercry2009. 02. 04.. 15:18||#10
"ami nem Kinai ,az hamisitvány"......<#help>