Gege

A Microsoft egyszerűsíti az adatbázis-kezelést

A Microsoft tegnap jelentette be a már meglévő és a közeljövőben megjelenő újabb SQL Server adatbázis adminisztrációját könnyebbé tevő eszközöket.

Az SQL Servert használó ügyfeleknek egy Seattle-ben rendezett konferencián mutatták be az SQL Server adatbázisainak napi karbantartását egyszerűsítő, ezáltal az adminisztrátorok munkáját megkönnyítő alkalmazást, jelentette be a szoftvercég szóvivője.

Az alkalmazás átvizsgálja az adatbázist, majd annak optimális konfigurálási és karbantartási lehetőségeiről ad tájékoztatást, így az SQL Server nagyobb teljesítményt érhet el. A Best Practices Analyzer névre keresztelt alkalmazást a Microsoft jelenlegi adatbázisához, az SQL Server 2000-hez fejlesztették ki.

Az SQL Server következő, Yukon kódnevű verziója előreláthatólag 2004-ben jelenik meg, és a Microsoft tervei szerint olyan alkalmazás is helyet kap benne, melynek segítségével az adatokat a vállalat működését elemző adatraktárba mozgathatják. A Yukonban levő Data Transformation Servicest (DTS, adatátalakítási szolgáltatás) úgy módosítják, hogy segítségével a fejlesztők és adminisztrátorok sokkal gyorsabban tudjanak adatokat mozgatni vagy újraformázni, illetve kiküszöböljék a harmadik fél alkalmazásait, állítja a Microsoft.

A tervezett változások főleg a kezelőeszközök növekvő fontosságát emelik ki. A három legnagyobb szolgáltató,az Oracle, az IBM és a Microsoft is kezeléssel kapcsolatos tulajdonságokat épít nagy mennyiségben a termékébe, mégpedig igen nyilvánvaló célból: csökkenteni az adatbázis üzemeltetési költségeit.

Az Oracle múlt héten hozta nyilvánosságra a várhatóan decemberben megjelenő Database 10g-ben végrehajtott fejlesztések részleteit. Az Oracle reményei szerint a fenntartási költségeinek csökkentésével sikerül megakadályozni fő vevőbázisuk, a nagy cégek átpártolását a Microsofthoz.

Az Oracle és az IBM is alacsonyabb költségekre és egyszerűbb adminisztrációra számít, melynek segítségével betörhet a Microsoft legnagyobb vevő szegmensére, a kis- és középvállalati piacra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Joe #2
    Majd ha készítenek hozzá egy egyszerü és könnyen használható adatbázis kezelöfelületet, akkor felhasználóbarátnak mondom, de most minden szarsághoz SQL progit kell írni vagy file-okat kell szerkesztgetni. A mai MS SQL server a sötét középkor, lenne mit javítani rajta.