SG.hu·

ATI: minden rendben a 0,13 mikronos gyártással

Rick Bergman, az ATI Technologies egyik alelnöke előadást tartott a jelenleg a coloradói Vailben zajló, Pacific Crest Technology Forum nevezetű szakmai rendezvényen, mely előadásból szokás szerint számos érdekesség derült ki a vállalat jelenlegi és közeljövőben megjelenő termékeivel kapcsolatban.

Bergman elmondta, hogy a 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkező Radeon 9600 sorozatú grafikus processzorok gyártása a lehető legnagyobb rendben folyik a világ legnagyobb szerződéses chipgyártó cégeként jegyzett TSMC-nél (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company), vagyis a legyártott chipek előállítási költsége és kihozatali aránya egyaránt megfelel az ATI Technologies elvárásainak. Bergman hangsúlyozta, hogy cégének egyáltalán semmilyen problémája sem akad a 0,13 mikronos gyártási technológiák kapcsán.


Az ELSA most bejelentett FireGL X2/T2 kártyái is a 9800 és 9600-as GPU-n alapulnak

A kanadai székhelyű vállalat alelnöke előadásában kitért arra, hogy a Radeon 9600 és Radeon 9800 sorozatú grafikus megoldások piaci fogadtatása az elmúlt időkben rendkívül kedvezően alakult, ennek köszönhetően pedig az ATI Technologies jelen pillanatban domináns szerepet játszik a középkategóriás, illetve felső középkategóriás grafikuskártyák piacán, és nagyon jó pozícióban van a high-end kategóriás termékek szegmensében is. Bergman szerint az ATI Technologies számára most az jelenti a legfontosabb feladatot, hogy belépőszintű grafikus megoldásait minden eddiginél sikeresebbé tegye az olyan konkurens termékek ellenében, mint amilyen például az Nvidia-féle GeForce FX 5200.

Emberünk nem meglepő módon egyelőre nem kívánta megjelölni a vállalat újgenerációs grafikus processzorainak a konkrét megjelenési időpontját, annyit azonban elárult az R400/R420-as chipekkel kapcsolatban, hogy azok a legfejlettebb 0,13 mikronos gyártási technológiák segítségével fognak készülni, és több száz millió tranzisztor kap majd helyet bennük. Bergman végül arról is említést tett, hogy az ATI Technologies professzionális felhasználóknak szánt FIRE GL típusjelzésű grafikus megoldásai is rendkívül népszerűek, noha ezt a szegmenst továbbra is a mintegy 70 százalékos részesedéssel rendelkező Nvidia uralja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Power2003. 08. 15.. 08:38||#8
A több száz, az úgy minimum 200-at jelent, úgye?
1. Ennyit nem fog beleintegrálni, mert nem lehetne gazdaságosan legyártani.
2. ATI is mindig kevesebbet mondott.
Amúgy meg milyen indoklást vár bárki, a cikkben volt bármiféle indoklás erre vonatkozólag???
© Pheel2003. 08. 14.. 17:04||#7
Már miért lenne hülyeség? Egyelõre még nem hallottunk indokot, csak leszólást...
© Power2003. 08. 14.. 14:25||#6
Akkor is hülyeség.
Ha hülyeséget másolsz(fordítasz) le, az még csak cikkibb.
Csak magadat égeted. :-)
© Power2003. 08. 14.. 08:25||#4
"...és több száz millió tranzisztor kap majd helyet bennük"

Helyesen: "több, mint száz millió..."
Nem mindegy.
© HappyBoy2003. 08. 14.. 00:51||#3
És mit csinálnál vele? 😊
© Lazarus2003. 08. 13.. 21:31||#2
Jah, arra én is 😊