Spencer

Az ATI felhagy a videokártyák gyártásával?

Az ATI Technologies nem is olyan rég még kizárólag saját maga gyártotta különböző grafikuschipjeit, illetve videokártyáit. Ezt követően nagyjából két évvel ezelőtt úgy döntött a vállalat, hogy egyes partnercégek is gyárthatnak ATI Technologies alapokon nyugvó videokártyákat, a legfrissebb híradások most pedig már arról szólnak, hogy a kanadai székhelyű gyártó állítólagosan teljesen fel kíván hagyni a grafikuskártyák gyártásával, és a jövőben már csak a grafikus processzorok fejlesztésével és partnercégekhez történő leszállításával kíván foglalkozni.

Az ATI Technologies videokártya piacról történő kivonulásának a hírét elsőként egy internetes oldalon lehetett olvasni, mely oldalon a vállalathoz közeli forrásokra hivatkozva konkrétan azt a hírt közölték, hogy az ATI Technologies várhatóan rövid időn belül teljesen le fog állni a grafikuskártyák gyártásával, és ezt követően kizárólag grafikuschipek fejlesztésével és forgalmazásával kíván foglalatoskodni.


Amennyiben a magukat megnevezni nem kívánó forrásoknak hinni lehet, mindez azt jelenti, hogy a "Built by ATI" címkével ellátott videokártyák rövid időn belül ki fognak kopni a piacról, ezzel párhuzamosan pedig minden korábbinál több gyártó ATI alapú terméke fog megjelenni a számítástechnikai kereskedések polcain. Ezen gyártók közé sorolhatjuk többek közt a Sapphire-t, a TYAN-t, a Gigabyte-ot, a Club3D-t, a Power Colort, valamint a Herculest, de szinte biztosra vehető, hogy az ATI Technologies videokártya piaci kivonulását követően tovább fog bővülni ezen cégek köre.

Az ATI Technologies-hez közeli források tudni vélik, hogy a legjobb minőség elérésének érdekében a kanadai gyártó a vadonatúj high-end kategóriás termékeit első körben csak a teljesen megbízható, vele régebb óta jó kapcsolatokat ápoló cégek számára teszi majd elérhetővé, ezenkívül pedig mindenképp említésre méltó, hogy az ATI Technologies a minőségellenőrzésről továbbra is saját maga kíván gondoskodni. Az ATI Technologies egyébként állítólag egy grafikuskártya családot, név szerint az All-In-Wonder termékeket továbbra is maga fogja gyártani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Borg #4
    Höhö, közben megcáfolták.
    Az xbitlabs ezekszerint a hasára ütött mikor fentebbit irta:)

    http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=21493 Továbbra is lesz BBA.
  • Borg #3
    Hja, sok infó nincs ebben.
    Már régóta a Sapphire/Club3D gyárai gyártják a BBA termékeket is, kiszámitható volt, hogy előbb utóbb felhagy a külön bevizsgálással az ATI.

    Viszont ugye leirja, hogy csak a szorosabb partnereinek fog majd high-end kártyákra csúcsminőséget garantálni, magyarán sokat nem változik a helyzet, csak éppen BBA már nem nagyon lesz irva semmire.
    Továbbra is a club3d(=ColorPower -1gyár) meg sapphire lesz a fő partnere.
  • TheZsenyka #2
    Built by Nvidia kártyák sincsenek :D
  • Csudri #1
    És akkor mi van?