JohnnyCage

Kína is betekinthet a Windows forrásába

A Microsoft ma aláírt egy megállapodást a kínai kormánnyal, amelynek értelmében Kína az elsők között tekinthet be a Windows operációs rendszer forráskódjába.

A kínai kormány korábban bejelentette, hogy a Microsoft megoldása helyett inkább a Windows-rivális Linux operációs rendszert preferálja, mivel annak forráskódja szabadon hozzáférhető. Egyes kormányok, mint például a kínai, attól tartanak, hogy a zárt forráskódú szoftverek, mint amilyen a Microsoft Windows, hátsó kapukat tartalmazhatnak, amelyeken titkos információkat szerezhetnek meg illetéktelenek.


A kínai kormányzattal aláírt szerződést személyesen Bill Gates jelentette be

A China Information Technology Security Certification Center intézet pénteken azonban aláírt egy szerződést a Microsofttal, amelynek értelmében az ország is részt vehet a szoftveróriás januárban bejelentett Government Security Program (Kormány Biztonsági Program) projektjében. Mint Wu Shizhong, az intézet igazgatója elmondta, az IT biztonság kulcsfontosságú a kínai kormány számára. "A Microsoft GSP lehetővé teszi számunkra a forráskódhoz való hozzáférést, illetve az igényelt technikai információ megszerzését. A projekt emellett szorosabb kapcsolatot épít ki Kína, és a Microsoft között. A Microsoft jelentős lépést tett affelé, hogy megértsük szoftvereinek biztonsági rendszereit" - tette hozzá a vezető.


Bill Gates a .Net fejlesztési verseny Ázsiai Régiójának győzteseivel Pekingben

Bill Gates, a Microsoft elnöke kétnapos pekingi látogatása során közölte, örömmel tölti el a szerződés megkötése. "Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy olyan információkkal lássuk el a kínai kormányt, amelynek birtokában könnyebben biztosítható az IT infrastruktúra biztonsága. A most megkötött szerződést jelentős lépésnek tekintjük Kína, illetve a Microsoft kapcsolatában" - mondta Gates.

A Microsoft vezetője látogatása során Jiang Zemin kínai elnökkel is tárgyalt, aki közölte, Kína örömmel fogadja a Microsoftot, és minden olyan óriáscéget, amely befektetéseket hajt végre az országban, és növekedést eredményez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dömper Ármánd #6
    Szerintem nem hazudik. Nem annak örül, hogy beletekinthetnek a forrásba, hanem a szerződés megkötésének. Más szóval, annak örül, hogy még több dollárja lesz. Annak a pénznek, amit ezzel a szerződéssel keresni fog, be kell vallani, én is nagyon örülnék. :)
  • Munch #2
    Hát ez már tök röhej. Mekkora egy szar világot élünk...
  • b #1
    sárga testvéreink is kapnak egy hatalom gyűrűt a sötét úrtól. ezek szerint a kommunizmus yól keveredik az imperializmussal. :)