Alex

Az Intel bejelentette negyedik negyedévi és éves eredményeit

Az Intel ma jelentette be, hogy negyedik negyedévi bevétele 7,2 milliárd dollár volt, 10 százalékkal jobb az előző negyedévnél és 3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A negyedik negyedévi nettó nyereség 1,0 milliárd dollár volt, 53 százalékkal magasabb az előző negyedévhez és 108 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A részvényenkénti nyereség 0,16 dollár lett, 60 százalékkal nagyobb az előző negyedévnél, és 129 százalékkal több 2001 negyedik negyedévének 0,07 dollárjánál.

A negyedik negyedévi nettó nyereség a felvásárlásokkal kapcsolatos mintegy 106 millió dollárnyi költség leszámítása esetén 1,1 millárd dollár volt, 37 százalékkal magasabb az előző negyedévhez és 6 százalékkal az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A felvásárlásokkal kapcsolatos költségek leszámítása esetén az egy részvényre eső nyereség 0,16 dollár, 45 százalékkal nagyobb az előző negyedévnél és 7 százalékkal nagyobb 2001 negyedik negyedévének 0,15 dollárjánál.


Az Intel főhadiszállása Santa Clarában
"2002-t egy erős negyedévvel fejeztük be" - nyilatkozta Craig R. Barrett, az Intel vezérigazgatója. "Stratégiáink sikeres végrehajtásával láthatóan megnöveltük részesedésünket a mikroprocesszorok, lapkakészletek, videovezérlők, alaplapok, flash-memóriák, PDA mikroprocesszorok és az alaplapra szerelt gigabites LAN Ethernet csatlakozások terén."

"2003-ban tovább folytatjuk a kifinomult technológiák fejlesztését, a iparági előnyünk növelését, iparágvezető termékek kialakítását, valamint versenyképességünk és költségstruktúránk javítását, hogy képesek legyünk a másoknál jobb teljesítményre most és akkor is, ha a gazdasági körülmények javulnak."

A 2002 negyedik negyedévi eredménynek része egy mintegy 75 millió dolláros adókedvezmény, amely a negyedév során lezárult kisebb befektetés-értékesítésekből származik. A 2001-es eredményekben beszámították az eszmei érték (goodwill) amortizációját, amire azonban 2002-től kezdődően a GAAP-nak megfelelő könyvelés esetén az FASB 142-es szabály alkalmazása miatt nem került sor.

Az Intel a 2003. első negyedévi bejelentéseitől kezdve nem fogja beleszámítani az eredményekbe a felvásárlásokkal kapcsolatos költségeket. Az FASB 142-es szabályának a goodwillre vonatkozó rendelkezésének alkalmazásával lényegesen lecsökkent a különbség a cég GAAP szerinti eredményei és a felvásárlásokkal kapcsolatos költségeket nem tartalmazó eredmények között. Az Intel 2002 során kiadott jelentései tartalmazták a felvásárlásokkal kapcsolatos költségeket, hogy kiegészítő információt nyújtsanak a teljesítményről és egységes alapot adjanak a pénzügyi összehasonlításokhoz.

A 2002-es bevétel 26,8 milliárd dollár volt, 1 százalékkal magasabb 2001 26,5 milliárd dollárjánál. A nettó nyereség 3,1 milliárd dollárra rúgott, ez 141 százalékkal több, mint a 2001-ben elért 1,3 milliárd dollár. A részvényenkénti nyereség 0,46 dollár volt, 142 százalékkal több, mint 2001-ben (0,19 dollár). A 2001-es eredményekbe beszámították az eszmei érték amortizációját.

A 2002-es év nettó nyeresége a felvásárlásokkal kapcsolatos költségek leszámítása esetén 3,5 milliárd dollár volt, 4 százalékkal kevesebb, mint 2001-ben (3,6 milliárd). A felvásárlásokkal kapcsolatos költségek leszámítása esetén az egy részvényre eső nyereség 0,51 dollár, 2 százalékkal alacsonyabb 2001-es 0,52 dollárjánál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #3
    A jövőbe láttál :))
  • Veriel #1
    Na mi van, nem jönnek az AMD-sek magyarázni? :)