JohnnyCage

Ismét tarolt a PlayStation 2

A karácsony slágere 2002-ben is a Sony PlayStation 2 játékkonzol volt, legalábbis a videójáték piacon. A japán gyártó mintegy 8,5 millió PS2 készüléket adott el az év utolsó két hónapjában, amellyel jócskán megelőzte riválisait.

A Sony PlayStation 2 eladási mutatói az elmúlt karácsonyi időszakban nagyjából megfeleltek az elemzők előjelzéseinek, vagyis a játékkonzol továbbra is jóval népszerűbb, mint a Nintendo GameCube, és a Microsoft Xbox. A Sony eredményei ráadásul meghazudtolják azokat a piaci jeleket, amelyek a videójáték ipar várható visszaesésére utalnak.

"A legtöbben úgy vélik, a szektor látszólagos gyengesége annak tudható be, hogy a Microsoft Xbox, illetve a Nintendo GameCube nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket" - mondta Zachary Liggett, a West LB elemzője. "A PlayStation 2 viszont tarolt" - tette hozzá Liggett.


A Sony Computer Entertainment közleménye szerint a PlayStation 2 észak-amerikai eladásai a tavalyi év utolsó két hónapjában meghaladták a 4 millió darabot, amely 42 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az európai eladások 27 százalékos növekedéssel mintegy 3,4 millió darabot tettek ki. Az egyetlen jelentősebb piac, ahol a PS2 eladásai visszaestek, Japán volt, ahol a készülék már közel három éve kapható. Japánban 940 ezer darab PlayStation 2 kelt el az időszakban, amely 27 százalékos csökkenést jelent. Ez a visszaesés azonban a piac telítődésének tudható be.

Bár az észak-amerikai eladási darabszám felülmúlta a társaság várakozásait, az elektronikai óriás ezidáig nem módosította előjelzéseit.

A PlayStation 2 sikerét bizonyítja, hogy a japán Nintendo az egész 2002-es évben mindössze 1,5 millió GameCube játékkonzolt tudott eladni Európában. A ScreenDigest becslése szerint a Microsoft Xboxból is csak mintegy 1,4 millió kelt el az öreg kontinensen. Az európai PlayStation 2 tulajdonosok száma viszont 6 millióval növekedett tavaly.

A Sony vezetői szerint 2002 utolsó negyedévében a társaság nyereségének 40 százaléka a PlayStation játékkonzolokból, és játékszoftverekből származott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Diver #21
    Köszi! Közben már letiztázam a dolgokat.
  • Diver #19
    Érdemes e megvenni amerikai szabványú PS2-t?
    Adatok: 120V-os csatlakozó, NTSC, 1-es régiókód.
    Azt tudom, hogy a régiókód az CHIP kérdése.
    Az NTSC meg a kábelen múlik. A 120V-os csatlakozót be lehet e dugni 230-ba, illetve a tápegység bírja e?
  • Diver #18
    Érdemes e megvenni amerikai szabványú PS2-t?
    Adatok: 120V-os csatlakozó, NTSC, 1-es régiókód.
    Azt tudom, hogy a régiókód az CHIP kérdése.
    Az NTSC meg a kábelen múlik. A 120V-os csatlakozót be lehet e dugni 230-ba, illetve a tápegység bírja e?
  • awender #12
    XBox grafikaja boven felulmulja a PS2-n lathatot. Ezen tul sokat nem kell vitatkozni, egyszeruen ugyanazt a jatekot megnezed XBox-on es PS2-n is.

    Azonban ez csak a grafika. Jatekellatottsag es tamogatottsag teren azonban a PS2 a nyero. Dontsd el, mi a fontos neked es mennyire, majd az alapjan donts.

    Amit egeszen biztosnak, es ugyesen elkendozottnek tartok az az, hogy az MS keresztfinanszirozza az XBox-ot, es szinte eloallitasi aron adja el a konzolt. A benne talalhato hardver ugyanis lenyegesen dragabb komponensekbol all, mint a PS2-e.
  • CSOCSO #5
    ha ugy nézzük a nintendo is elég sikeres.. kétszer annyi GBA-t adnak el mint ps2-t a Sony...és ehhez még hozzájön a GC...
  • Troll #4
    Néztem szoftverárakat a Médiamárktban, félelmetes. Ezeket a szarokat nem nekünk találták ki.
    PS szoftverek 12-15e forint, xbox cuccok 18-25e forint. Hát kenjék a hajukra.
  • Alien! #1
    ehhh....papírforma....:)