Franczy

A TSMC-nél javul a 0,13 mikronos kihozatal

A TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) 0,13 mikronos gyártási technológiákkal operáló Fab 6-os üzemében a kihozatali arány a legfrissebb jelentések szerint nemrégiben elérte a 70 százalékot, vagyis a gyártó immár sokkal kevesebb hibás, 0,13 mikronos csíkszélességű chipet állít elő, mint korábban. A Fab 6-os gyártóüzem elsőszámú partnere, a Motorola pedig állítólag már 90 százalékos kihozatali arányt könyvelhet el a 0,13 mikronos technológiák segítségével készülő DSP (Digital Signal Processor) chipjei kapcsán.

Mint ismeretes, a közelmúltban a chipgyártó cégeknek, így többek közt a TSMC-nek is komoly nehézségeket okozott a korábbi 0,18 mikronosról az újabb 0,13 mikronos gyártási technológiákra történő átállás, melynek ékes bizonyítéka, hogy a TSMC az elmúlt hónapokban több mint 3000 szilíciumszeletnyi hibás chipet gyártott. Egyes források tudni vélik, hogy a kezdeti nehézségeket követően a TSMC 0,13 mikronos kihozatali aránya szeptemberben elérte az 50 százalékot, majd a novemberben felbukkant újabb problémák kiküszöbölését követően a chipgyártó kihozatali aránya november végén, illetve december elején elérte a 70 százalékot.


Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a 0,13 mikronos csíkszélességű chipek kihozatali arányának javulásával a TSMC mind nyereségén, mind piaci versenyképességén javítani tud. Mondanom sem kell, hogy a gyártási nehézségek felszámolásának a TSMC partnerei is rendkívüli módon örülnek, hiszen például a világ elsőszámű grafikuschip gyártójaként nyilvántartott Nvidia elmondások szerint azért nem tudta időben megkezdeni legújabb grafikus processzorának, a GeForce FX-nek a sorozatgyártását, mert a TSMC-nek még mindig komoly gondjai voltak a 0,13 mikronos technológiákkal. Ugyancsak említésre méltó, hogy az Nvidia legnagyobb riválisa, az ATI Technologies, valamint az Altera is lényegében tűkön ülve várja, hogy a TSMC-nél végre rendeződjenek dolgok.

Ide kapcsolódó hír, hogy a TSMC a közeljövőben le kívánja lassítani terjeszkedését, melynek keretein belül a gyártó az előttünk álló hónapokban a korábban tervezettnél kevesebb új munkatársat fog felvenni. Ennek hátterében különböző források szerint takarékossági okok állnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rive #3
    #2: ????? A 70% már bőven sok a piaci forgalomhoz...
  • Borg #2
    De persze hozzá kell tenni, hogy a 70%is vajmi kevés ahhoz, hogy piaci forgalomra gyártsanak valamit...