JohnnyCage

Kevesebb kiállító lesz a CeBIT 2003-on

Több hasonló IT kiállításhoz hasonlóan a CeBIT iránti érdeklődés is lecsökkent az utóbbi időben. A jövő évi CeBIT rendezvényen folytatódik a negatív tendencia, és az elmúlt években megszokottnál kevesebb gyártó fogja népszerűsíteni megoldásait.

A hannoveri CeBIT kiállítást rendező Deutsche Messe AG hétfői közleményében bejelentette, hogy a 2003 márciusában megrendezendő kiállításon összesen 7074 kiállító fogja bemutatni termékeit, szolgáltatásait. Ez jelentős visszaesést jelent, mivel idén márciusban 7960, tavaly márciusban pedig 8093 társaság képviseltette magát a rangos rendezvényen. A 2001-ben regisztrált 8093 kiállító egyébként rekordnak számít a rendezvény történelmében, derült ki Eberhard Roloff Deutsche Messe szóvivő nyilatkozatából.

"Előjelzéseink az eddig regisztrált résztvevők számán, valamint becsléseken alapulnak" - mondta Roloff hozzátéve, még mindig van négy hónap, hogy további cégek jelentkezzenek. További problémát jelent a rendező számára, hogy néhány, főleg kisebb társaság a tavalyi kiállítás díját sem egyenlítette ki.

Roloff elmondása szerint a jövő évi CeBIT kiállítást egy másik, kétnapos rendezvény, az ICT World Forum fogja közvetlenül megelőzni. Az ICT World Forum szakmai konferenciával a társaság a nemzetközi IT cégek vezetőit célozza. A 2003-as CeBIT-en emellett külön szekció lesz a digitális fotózás, illetve a házi robotok kedvelőinek.

A novemberben megrendezett Las Vegas-i Comdex 2002 Fall kiállítás a Deutsche Messe CeBIT-es előjelzéseihez hasonló látogatottságbeli visszaesést mutatott, a rendező Key3Media Group pedig a csőd közelébe került.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!