Franczy

Az Intel még kitart a 0,13 mikronos technológia mellett

Jelen pillanatban minden jel arra mutat, hogy a világ elsőszámú chipgyártójaként nyilvántartott Intel mindent megtesz annak érdekében, hogy maximálisan kiaknázza a 0,13 mikronos gyártási technológiákban rejlő lehetőségeket. Mint ismeretes, az Intel eredetileg azt tervezte, hogy a 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkező, Northwood magos Pentium 4-es processzorok esetében 3 GHz lesz a legmagasabb működési frekvencia. Ehhez képest a cég munkatársai idén nyáron már azt nyilatkozták, hogy 2003 elején esedékes a 3,2 GHz-es frekvenciájú Northwood magos Pentium 4 chip bemutatkozása, a legfrissebb pletykák pedig már arról szólnak, hogy az említett 3,2 GHz-es verziót követően még egy 3,4 GHz-es Northwood-alapú Pentium 4 is forgalomba fog kerülni.

Szakértők rámutatnak arra, hogy mivel az Intel tökéletesen elégedett a jelenleg használatos 0,13 mikronos chipgyártási technológiákkal, semmi sem készteti kapkodásra a tekintetben, hogy átálljon a fejlettebb, immár 0,09 mikronos csíkszélességet lehetővé tevő technológiákra. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az Intel nemrégiben bejelentette: az eredetileg a jövő év harmadik negyedévére tervezett átállásra leghamarabb egy negyedévvel később, vagyis valamikor 2003 végén kerül majd sor.

Az Intel vezetői úgy vélekednek, hogy a 0,09 mikronos csíkszélességű processzorokkal kapcsolatos csúszás a felhasználókat semmiképp sem érinti majd negatívan. Mondják ezt többek közt azért, mert véleményük szerint a 800 MHz-es Quad Pumped Bus-szal, valamint Hyper-Threading kompatibilitással rendelkező 3,2 GHz-es Pentium 4-es processzorok tökéletesen elegendő teljesítményt fognak nyújtani a jövő év második negyedévében, a harmadik negyedévben pedig a hasonló technológiákkal felvértezett 3,4 GHz-es modell még a leggyorsabb AMD Athlon 64 processzorokkal is képes lesz felvenni a versenyt. Az Intel első 0,09 mikronos csíkszélességű processzora jelenleg a Prescott fejlesztési kódnevet viseli. A Prescott várhatóan 2003 legvégén fog bemutatkozni, és tudni lehet, hogy többek közt 1 MB L2 cache-sel és Hyper-Threading II technológiával lesz felvértezve, no és persze 800 MHz-es rendszerbusz frekvenciával fog rendelkezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tumor #3
    hát lehet, hogy kicsit túl magabiztos az Intel ezzel, hogy mostantól számítva majd 10 hónapon keresztül mindössze 3,4 Ghz-ig adjon ki procit, de ezt leszámítva nem hiszem, hogy egy ilyen 800-as fsb-s 3400Mhz-et dual-DDR400 -el lenyomna a rivális AMD cpu......aztán kitudja. A 0,13 micron meg 4,5 Ghz-ig még lazán elvezethető, szal ha viszont lesz majd 3gigás olcsón, akkor szabad az út a 4,5 giga felé ! :DDD