Franczy

Új karóra-kéziszámítógép a Fossiltól

Az elsősorban különböző divatos óráiról ismert Fossil munkatársai hétfőn bemutatták a cég legújabb karóra prototípusát, mely újdonság azonban kéziszámítógépes szolgáltatásai révén jóval túlmutat a hagyományos karórákon. A prototípus debütálásával egy időben a Fossil bejelentette, hogy a Palmtól nemrégiben megvásárolta a Palm OS operációs rendszer licencjogait, így a cég számára adva van a lehetőség, hogy az említett karóra-kéziszámítógép öszvéren Palm OS operációs rendszert futtasson.

A Fossil által egész pontosan Wrist PDA with Palm OS-nek nevezett eszköz a cég korábbi hasonló terméke továbbfejlesztésének tekinthető. Mint ismeretes, a Fossil az idei év elején kezdte meg a keresztségben Wrist PDA nevet kapott eszköz forgalmazását, ami lényegében egy olyan karóra, mely képes különböző információkat (találkozók, naptár adatok) letölteni egyes kéziszámítógépekről. A Fossil régebbi és most bejelentett új Wrist PDA-ja közötti különbség abban rejlik, hogy míg az előd csak kommunikálni tudott a kéziszámítógépekkel, addig az újdonság már saját maga is képes úgy funkcionálni, mint egy kéziszámítógép. Az immár Palm OS operációs rendszerrel felvértezett újdonság ezenkívül karcsúbb lett elődjénél, kijelzője azonban némi növekedésen ment keresztül. A Fossil képviselői elmondták, hogy amennyiben a most bemutatott prototípus fejlesztési munkálatai rendben haladnak, akkor az eszköz végleges változata várhatóan már a jövő év tavaszán meg fog jelenni a kereskedelmi forgalomban. Az újdonság a cég ígéretei szerint hasonló szolgáltatásokat fog nyújtani, mint a közelmúltban debütált Palm Zire kéziszámítógépek.

A Fossil szerint az újgenerációs karóra-kéziszámítógép vásárlói elsősorban azok lesznek, akik kiváló minőségű karórára és kéziszámítógépre vágynak, azonban két eszköz helyett csak egyet szeretnének folyamatosan maguknál tartani. A mai emberek zsebe általában már olyannyira tele van, hogy ott nincs hely egy hagyományos értelemben vett kéziszámítógépnek - nyilatkozta Donald Brewer, a Fossil technológiai fejlesztésekért felelős részlegének az alelnöke, majd hozzátette, hogy a cég második generációs Wrist PDA-ja várhatóan 299 dolláros (~75e Ft) áron fog forgalomba kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #1
    Már 2 éve nem hordok karórát... A telón van tikktakk :))