Franczy

OneNote, a Microsoft elektronikus jegyzetfüzete

A Microsoft vasárnap bejelentette legújabb termékét, mely nem más, mint egy a hagyományos papír jegyzetfüzetek leváltására hivatott elektronikus jegyzet szoftver. A keresztségben OneNote nevet kapott PC-s alkalmazást maga Bill Gates, a Microsoft elnöke mutatta be a Comdex szakkiállításon tartott nyitóelőadása keretein belül. Gates hangsúlyozta, hogy a OneNote révén a Microsoft egy olyan szoftvert szeretne a felhasználók rendelkezésére bocsátani, melynek segítségével minden korábbinál könnyebben lehet jegyzeteket készíteni, internetes linkeket tárolni és rendszerezni, valamint különböző információk után kutatni.

Gates elmondta, hogy bár a OneNote több tekintetben is a manapság használatos szövegszerkesztő szoftverekhez hasonlatos, elsődlegesen nem az a feladata, hogy nagyméretű dokumentumokat kezeljen, hanem az, hogy a felhasználók számára elősegítse az átlagosnál rövidebb, feljegyzésszerű iratok készítését és kezelését. A OneNote-ot úgy kell elképzelni, mint egy nagy tudású elektronikus jegyzetfüzetet - mondta a bejelentés kapcsán John Vail, a Microsoft termékmenedzsment részlegének az igazgatója, majd hozzátette, hogy amennyiben a fejlesztési munkálatok továbbra is rendben haladnak, akkor a szoftver valamikor a jövő év közepén meg is jelenhet a kereskedelmi forgalomban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A OneNote-ot a Microsoft munkatársai elsősorban a hagyományos billentyűzettel rendelkező asztali számítógépekhez, illetve notebookokhoz ajánlják, de a szoftver állítólag minden további nélkül kompatibilis lesz az újgenerációs hordozható számítógépekkel, vagyis a Tablet PC-kkel is. A korábbiakban Scribbler fejlesztési kódnevet viselt alkalmazás egyébként nemcsak funkcióit és szolgáltatásait tekintve lesz hasonlatos a normál jegyzetfüzetekhez, hanem magát a megjelenését, felhasználói interfészét tekintve is.

Vail elmondta, hogy a OneNote első bétaverzióját valamikor a jövő év elején vehetik majd kezükbe a tesztelők, azzal kapcsolatban azonban egyelőre még nem tudott választ adni, hogy az új alkalmazás vajon bekerül-e az Office csomagba, vagy pedig csak önálló szoftverként lesz kapható. Így egyébként egyelőre a OneNote ára sem ismeretes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #30
    DOS? IBM-nek semmi köze nem volt hozzá. Billi vette fillérekért az alapokat, kicsit kipofozták, majd eladták.

    Desktop? MINDENKI a PARC-ból lopta. MINDENKI.
    Egér? Billi az Apple-től, atok a PARC-ból, azok meg még régebbről egy olyan úriembertől, akinek a múltkor megkerestem a nevét, be is ítam fórumra, de most nem fogom megkeresni újra.

    Az egész számítástechnika egy nagy lopás, csak egyeseknek jobb a marketingjük.

    Kénytelenek jobbat kiadni a konkurenseknél, mert amúgy nincs mivel a földbe döngölni őket. Most ne gyere azzal, hogy a szar a Windows, mert akkor körberöhöglek. :)

    Nem a példaképem. Csak én nem fikázom úgy, hogy tizedannyit sem értem még el az életben.
  • Nor #29
    Valoban sokat tett le az asztalra, pl kihasznalta a baratait, ismeroseit, akik VALOJABAN irtak azokat a dolgokat , amiket ma mar mindenki az O nevehez kot.

    DOS ... lassuk csak. IBM?
    DESKTOP. Lassuk csak, mintha azt is loptak volna?!
    az egerrol mar ne is beszeljunk.

    Az egesz M$ nem mas mint egy nagy lopas, marketinggel koritve.

    Nem jobbat akarnak kiadni a konkurensnel, hanem a konkurenset a foldbe dongolni.

    Legyen csak ez a peldakeped, remelem egyszer majd teged is tonkretesz valaki ugyanilyen modszerekkel es majd akkor rajosz arra hogy mit jelent az a fogalom hogy 'tisztesseges verseny tisztesseges eszkozokkel'
  • Pheel #27
    "Pontosan tudom, hogy Billi nem szeplőtlen"
    Ez neked cáfolat?
  • Devla #26
    Miert ne mondhatna barmit, ha egyszer igaz? Esetleg M$nal dolgozol? Mert elegge kozismert szemet dolgait probalod minden eroddel cafolni Billy papadnak...
  • Pheel #25
    Pontosan tudom, hogy Billi nem szeplőtlen, csak valahogy ki van már a f***om az olyan kis pö**rágó emberekkel, akik azt hiszik, hogy vélemény alatt bárkiről bármit mondhatnak. Fogd fel úgy a dolgot, hogy most éppen a TE másik szemedet lőtte ki darts-sal, mert az devicces.

    Stewe: azért azt igencsak ócsárolásnak lehet nevezni, amit ezen a fórumon műveltél...
  • Johann #24
    A következö lépcsö az lesz, hogy egy virtuális ceruzávasl kell írnod a kijelzöre, lesz egy radír amit meg kell fogni és használhatsz (szintén egérrel), ha tollat választottál akkor nem viszi ki a radir csak elszakad a papír, amit majd egérrel kell összegyürni, és úgy kidobni a kukába! De abba is csak úgy, hogy elötte leveszed a tetejét, és felülröl bedobod, egyébként melléesik, és tele lesz a desktop papírgalacsinokkal! :)
    Szép jövö nem?
  • Pheel #19
    Csak annyiból lettél hasonlítva, hogy te ócsároltad. Jogod meg semmi rá.
  • Pheel #17
    Mint már említettem, ő már tett le valamit az asztalra. Te meg nem. Csupán ezért nézem egy picikét többre nálad. Innentől a vita értelmetlen.
  • Pheel #15
    "Csak a 9x%-os elterjedtsége miatt alakult ki, amit a cégek lenyomásával ért el"

    Másnak ehhez sem volt kurázsija. Ha nem lett volna a MS, még most sem lenne viszonylag egységes és bárki számára használható felület. Eseteg Mac-en. De az meg...
  • Devla #12
    Persze, csinalt hasznos dolgokat is csak annak a tizszereset csalta/lopta/hazudta :)