JohnnyCage

Új billentyűzeteket, egereket adott ki a Microsoft

A szoftveróriás kedden kiadta egereinek és billentyűzeteinek "őszi kollekcióját", amellyel a társaság az elsőszámú rivális Logitech ellenében szeretné növelni piaci részesedését.

A most kiadott újdonságok azonban csak a támadás első hullámát képviselik, a Microsoft ugyanis novemberben dobja piacra Bluetooth-alapú megoldásait, amelyek könnyen a karácsonyi szezon slágerei lehetnek.

A drótnélküli egerek és billentyűzetek piaca ígéretes terület - állítják az elemzők. Ugyanakkor ez az a szegmens is, ahol a Logitech rendre megelőzi a Microsoftot. - A Logitech versenyképes technológiájával, igényes design-jával, és kedvező áraival évek óta jó eredményeket ér el a Microsoft mellett - mondta Stephen Baker, az NPDTechworld elemzője. - A társaság a jövedelmezőbb drótnélküli változatok szegmensében meg is előzi a Microsoftot - tette hozzá. A Microsoft egy, a mostaninál jelentősebb bejelentésre is készül a hónapban, amikor bejelenti első Bluetooth-alapú drótnélküli egereit és billentyűzeteit.

A hozzávetőleg 10 méter hatósugárral rendelkező drótnélküli összeköttetési technológia meglehetősen lassan terjed a piacon, és ez alól a Microsoft sem kivétel. A szoftveróriás a Windows XP-t is natív Bluetooth támogatás nélkül adta ki, ami természetesen azonban nem jelenti azt, hogy a technolólógia nem használható az operációs rendszer alatt.

"A Microsoft Bluetooth-alapú billentyűzetei és egerei, valamint a USB Bluetooth csatoló azoknak a felhasználóknak készülnek, akik előnyben részesítik a drótnélküli technológiát, illetve az egyedülálló teljesítményt és stílust" - mondta Matt Barlow, a szoftveróriás hardver részlegének termékmenedzsere.


A kedden bejelentett eszközök egyelőre azonban a hagyományosnak számító vezetékes, illetve drótnélküli technológiákat alkalmazzák. A hét új eszközből három drótnélküli, egészen pontosan egy egér, valamint két egér/billentyűzet kombinált megoldás. A merőben új stílust képviselő eszközök a társaság szerint a hónap második felétől lesznek kaphatóak.

Az új, drótnélküli optikai egér 45, a Wireless Optical Desktop, és Wireless Optical Desktop Pro elnevezésű, szintén drótnélküli, egér/billentyűzet kombó eszközök pedig 85, illetve 105 dolláros áron kerülnek forgalomba. Az asztali, illetőleg notebook számítógépekhez szánt vezetékes optikai egerek ára 35 dollár lesz, a hagyományos, illetve Natural multimédiás vezetékes billentyűzetek ára pedig 35, és 55 dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #22
    Akkor ti kifogtátok a két gyárihibás egeret. Nekem kb. 4 éve van egy Logitech rádiós egerem (lassan elkopik már a golyó:-)) és a tartós elemekkel intnezív használat mellett kb. 3 hónapot ment el. Jelenleg van 4db akkum, amelyekből kettő mindig fel van töltve, így nem érhet meglepetés. Akkukkal 1,5-2 hónapot megy el a ketyere. A másik lényeges dolog, hogy 3 év garancia volt rá.
  • Yfel #19
    Ti nem tapasztaltatok olyan problémákat a rádiós egerekkel, hogy néha lassú a válaszideje? Mikor az IBM-nél voltam dolgoztam ilyenekkel neon-fények mellett és sokszor bizony elég lassan reagált... sokat késett a pointer ahhoz képest, hogy hogyan mozgattam az egeret...

    Csak kíváncsi vagyok, hogy nektek is volt-e már ilyen tapasztalatotok a rádiós cuccokkal?

    Y
  • zer0 #18

    "A hozzávetőleg 10 méter hatósugárral rendelkező drótnélküli összeköttetési technológia..."


    A radios billentyuzet meg azert jo mert egyszeruen lehet lehallgatni azt amikor az illeto bepotyogi a jelszavat.... tobbek kozott... :-D


  • reszcsi #17
    Logitech-ek qrva jók, csakhogy nem gondolnak a balkezesekre. A MS egér legalább kétkezes, úgyhogy részemről Logitech suxx ... de csak azért, meg nem hoznak be kis hazánkba balkezes cuccokat.
    Egyébként akinek optikai egere van, annak ajánlom hogy sima textil egéralátétet használjon (kb 80ft), azon nem hülyül meg. A grafikás, csili-vili padokat nem csípolja.
  • FreeHome #16
    A Microsoft új billentyűzete beépített keyloggerrel....hehehe
  • awender #15
    Radios optikai egernel megoldas az akku. Nekem olyan Medion egerem van (22 euro), amiben akku van. Ejszakara beallitott az egeret egy ceruzatarto szeru izebe, es reggelre ugy feltoltodik, hogy egesz nap frankon muxik.

    Feltoltes nelkul 2-3 napot bir. A feltolteshez nem kell az egerben levo akkukat kivenni. Az egeret kb. 1 eve hasznalom. Anno 69 marka volt, most mar csak 22 euro. Amugy a nem akkuval arult radios egeret senkinek nem ajanlanam.
  • TheZsenyka #11
    Sanos az elemek mindíg Szombat este durrannak le LAN-party közben, mikor éppen nyerésre állsz és a közeli benzinkutat éppen kirabolták, ezért ott nem lehet vásárolni...
  • Yfel #8
    És a kábel tikkadt ki ,pont ahol az egérbe bejut a kábel

    Bingó... nekem is pont ott van a baj... talán az újabb generációs Intellieye Optical-ban már megoldották ezt a problémát... egyébként nekem is kevés bajom van vele, de a legidegesítőbb pillanatokban tudja beadni a kulcsot :)

    Egyébként a Logitech-MS egerek között az ergonómia döntött amikor vásároltam... az MS egere sokkal jobban kézre áll nekem mint a Logitech-é... másnak meg más. Inkább feladok extra 5 évet az élettartalomból, minthogy olyan hosszú ideig kényelmetlen legyen :)
  • BOOT #7
    Hát én például használtam.
    És a kábel tikkadt ki ,pont ahol az egérbe bejut a kábel.
    Ellenben:a Logitech iFeel Mouseman-em már több mint 1 éve kifogástalanul működik extrém körülmények között is.(3 fiú gyerek)
    TheZsenyka szavait csak igazolni tudom.
    (váhh nem lennék az egere) :)
  • JTBM #6
    Nekem egy 3 éves MS Intellimouse Epl. van, optikai. Annyi gond volt vele, hogy az USB miatt az alaplap legújabb drivereit kell használni, de ez amúgy is kötelező, szóval semmi gond nem volt vele, amiért ő lenne a felelős.