JohnnyCage

Nagy erők állnak a HP-Compaq fúzió mögött

Egy évvel azután, hogy sor került a technológiai ipar legnagyobb egyesülésének bejelentésére, a Hewlett-Packard szerint a fúziót is eredményező hatások lassan átalakítják az ipart.

Bár az elemzők szkeptikusak, a HP szerint a Compaq Computerrel végrehajtott, 18,7 milliárd dolláros egyesülés, amely tavaly szeptember 4-én került bejelentésre, és idén májusban ért véget, sokkal többről szól, mint a költségek-, illetve a munkaerő csökkentéséről.

"Egy évvel ezelőtt mindenki azt hitte, bolondok vagyunk. A mögöttünk álló évben azonban nagyon sok minden történt" - mondta Shane Robinson, a HP technikai igazgatója, aki szerint a rivális IBM felvásárolta a PricewaterhouseCoopers tanácsadói céget, az elsőszámú PC piaci konkurens Dell Computer pedig jelentősen kibővítette szövetségeseinek sorát, hogy adattároló eszközöket, nyomtatókat, és kéziszámítógépeket is árulhasson. "Jelentős változásokon megyünk át. A többiek pedig azon gondolkodnak, hogyan valósítsák meg azt, amit mi már megtettünk" - tette hozzá Robinson.


Más szakértők azonban kételkednek a HP igazában. - Nem hiszem, hogy a Dell HP-vá szeretne válni - mondta Pat McGuckin, a Gartner piackutató cég szerverekkel és adattároló rendszerekkel foglalkozó elemzője. - A Dell nyilvánvalóan bővíteni szeretné tevékenységi körét, de mindenképpen a középpontban akar maradni, és csak biztosan profitáló üzletbe lép be - mondta McGuckin. A Gartner előjelzései szerint egyébként a Dell még az éven visszaveszi vezető pozícióját a HP-től a PC piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #2
    No meg a gekkók is! Ott erőlködnek a háttérben, hogy minden simán menjen
  • Diver #1
    Az erő velük van:-)