JohnnyCage

Visszaestek a játékkonzolok eladásai

Egyes szakértők szerint ez az árcsökkentések hatásának végét jelenti, mások szerint azonban csupán szezonális változásokról van szó.

Az NPDFunworld adatai alapján a júliusi játékkonzol eladások jelentősen visszaestek a júniusi eredményekhez képest, legalábbis az Egyesült Államokban. Az amerikai piacon júniusban heti 403 ezer játékkonzol talált gazdára, júliusban ez a szám azonban már csak 316 ezer volt, áll a Merril Lynch jelentésében, amely az NPD adataira épül.

A Sony májusban 299 dollárról 199 dollárra csökkentette a PlayStation 2 árát Amerikában, amely lépést nem sokkal később a Microsoft is követett Xbox játékkonzoljával. A Nintendo 199-ről 149 dollárra mérsékelte GameCube játékkonzoljának árát.

Az árcsökkentések mindegyik konzol esetében jelentős keresletnövekedést eredményeztek, amelyet jól mutat, hogy az ármódosítást megelőzően, áprilisban még csak heti 188 ezer konzolt adtak el a gyártók az Egyesült Államokban.

Justin Baldauf, a Merril Lynch elemzője úgy véli, a visszaeső júliusi eladások egy szokványos eladási görbét követnek, amely az idei évben még nem is mutatott olyan mélypontot, mint az elmúlt években. "A csökkenés mértéke véleményem szerint kisebb volt az ilyenkor megszokottnál, és az eladások a továbbiakban a májusi szintnek megfelelően fognak folytatódni" - mondta Baldauf. "Véleményünk szerint a júliusi adatok arra utalnak, hogy továbbra is erőteljes kereslet fog mutatkozni a játékkonzolok iránt."

A játékszoftverek eladásai júliusban 16 százalékkal maradtak el a júniusi eredményekhez képest, áll az NPD jelentésében. A hónap legsikeresebb játéka az Electronic Arts-féle NCAA Football 2003 volt mind PlayStation 2-n, mind Xboxon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KennyG #4
    Yeah! : )
  • CSOCSO #1
    hát ez sajnálatos.. de figyeljétek meg a karácsonyt.. és gc csak most fog beinfulni