Franczy

Sony Cyber-shot DSC-U10

A világ vezető, fogyasztói elektronikus eszközök gyártásával foglalkozó cégei közé sorolt Sony képviselői a napokban bemutatták azt a Cyber-shot DSC-U10 névre keresztelt vadonatúj digitális fényképezőgépet, mely méreteit tekintve leginkább egy hitelkártyához hasonlítható. A japán cég munkatársai a bejelentés kapcsán hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a Sony az új eszköz révén el szeretné érni, hogy a digitális fényképezőgépek az emberek mindennapos elektronikus eszközeivé váljanak, valahogy úgy, mint ahogy tették azt a közelmúltban a mobiltelefonok.

Klikk ide!    Klikk ide!

Klikk ide!    Klikk ide!

A Sony a Cyber-shot DSC-U10 kifejlesztésekor elsődleges szempontnak tartotta a lehető legkisebb méreteket, amit egyébként az újdonságra vetett első pillantásokat követően mindenki saját maga is megállapíthat. A Sony vadonatúj digitális fényképezőgépe a fejlesztők szerint olyannyira parányira sikeredett, hogy némileg kisebb, mint egy hitelkártya, ez pedig azt eredményezi, hogy a legkisebb zsebekben is tökéletesen elfér, sőt a Sony szerint akár nyakba akasztva is bátran viselhető. Naoki Sekiguchi, a Sony szingapúri részlegének az ügyvezető igazgatója a bejelentés kapcsán elmondta, hogy az általa nemes egyszerűséggel viselhető digitális fényképezőgépnek nevezett újdonság nem egyszerűen csak parányi méreteivel képes a felhasználók szívének meghódítására, hanem szolgáltatásainak széles körével is.

"A Cyber-shot DSC-U10-et elsősorban azon, a legfrissebb divatra fogékony felhasználóknak szánjuk, akik számára fontos, hogy egy digitális fényképezőgép a lehető legkisebb méretekkel rendelkezzen. Legújabb digitális fényképezőgépünk arra hivatott, hogy új divatot teremtsen a digitális fényképezőgépek népes táborán belül, valamint hogy megváltoztassa az emberekben a digitális fényképezőgépekről az eddigiekben kialakult képet" - nyilatkozta Sekiguchi.

Klikk ide!    Klikk ide!

Klikk ide!    Klikk ide!

Sekiguchi elmondta, hogy a Sony Cyber-shot DSC-U10 84,5 x 39,8 x 28,6 milliméteres méretekkel, valamint 118 grammos tömeggel rendelkezik, vagyis ténylegesen a legkisebb digitális fényképezőgépek közé tartozik. Az újdonság egyébként két darab AAA méretű elem segítségével képes üzemelni, a fényképeket egy 8 MB kapacitású Memory Sticken tárolja, ezenkívül pedig akár 15 másodperces videofelvételeket is lehet készíteni a segítségével. Az ezüst, kék és rózsaszín kivitelben kapható Sony Cyber-shot DSC-U10 Európában várhatóan idén ősszel fog megjelenni, ára pedig 230 dollár körül alakul majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!