Franczy

Négyezer fős elbocsátás az Intelnél

A világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intel Corporation képviselői a napokban arról számoltak be, hogy a cég negyedéves gazdasági mutatói elmaradtak a korábbi várakozásokhoz képest, ezenkívül pedig említést tettek arról, hogy az általános és technológiai gazdasági lassulás elhúzódása miatt a chipgyártó arra kényszerül, hogy elbocsásson körülbelül négyezer alkalmazottat. Konkrét adatokat tekintve, a Santa Clara-i székhelyű mamutcég a június 30-án véget ért üzleti negyedévben 446 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el, ami részvényenként 7 cent nyereséget jelentett. Az Intel ebben a negyedévben egyébként mintegy 6,3 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le.

"Nem titkoltan abban reménykedünk, hogy az előttünk álló időszakban javulni fognak a forgalmi adataink, azonban el kell mondjam, hogy vissza kellett vennünk az év hátralévő részével kapcsolatos várakozásainkból. Időre van szükség ahhoz, hogy az általános gazdasági mutatók javulásának pozitív hatásait a mi gazdasági mutatóinkon is érezni lehessen" - nyilatkozta a mostani bejelentés kapcsán Andy Brant, az Intel egyik pénzügyi vezetője.

Az Intel képviselői elmondták, hogy a chipgyártó a költségek leszorítása érdekében arra kényszerül, hogy elbocsássa mintegy négyezer munkatársát. Az elbocsátandó Intel munkatársak a cég szóvivője szerint várhatóan még ebben a félévben megkapják felmondó levelüket. Az Intel jelen pillanatban közel 83 ezer embert foglalkoztat, és mint ismeretes, a tavalyi esztendőben több mint hatezer alkalmazottját tette utcára. Szakértők szerint örülni kell, hogy az Intel most "csak" négyezer munkatársától szabadul meg, hiszen korábban egyesek azt feltételezték, hogy a chipgyártó akár tízezer embert is elbocsáthat. Az Intel egyébként ezzel párhuzamosan 5-5,2 milliárd dollárra csökkentette a tőkeberuházási költségvetését, miközben a chipgyártó képviselői az idei év elején még 5,5 milliárd dolláros tőkeberuházási keretről beszéltek.

Mint ismeretes, a chipgyártó az elmúlt hónapban visszavett a második negyedévre vonatkozó forgalmi előrejelzéseivel kapcsolatban, mondván, hogy Európában jelentős mértékben visszaestek a személyi számítógépek eladási mutatói, valamint hogy a felhasználók Pentium 4 helyett egyre nagyobb arányban vásárolnak olcsóbb Celeron processzorokat. A cég képviselői ekkor a korábbi 6,4-7 milliárd dolláros helyett immár csak 6,2-6,5 milliárd dolláros negyedéves forgalom előrejelzésről számoltak be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!