JohnnyCage

Red Hat, HP: Közösen az Itanium-alapú Linuxért

A Red Hat koraősszel, a Hewlett-Packarddal (HP) együttműködve dobja piacra Advanced Server Linux disztribúciójának Itanium változatát, derült ki a társaság keddi közleményéből.

"A HP-vel együtt az ősz elején adjuk ki az Itanium processzorokhoz készült Red Hat Linux verziót" - mondta Tim Buckley, a Red Hat egyik vezetője egy keddi interjú során. A társaság a napokban kiadott negyedéves jelentésében bejelentette, hogy a társaság a jövőben elsősorban fő bevételi forrására, az Advanced Server Linux-ra kíván összpontosítani.

Ennek alátámasztására a Red Hat megállapodást kötött a HP-vel, amelynek keretében az utóbbi társaság minden Intel-alapú szerveréhez hitelesített megoldásként fogja kínálni az Advanced Server Linuxot. A megállapodás nem csak a HP Itanium-alapú rendszereire, de a Xeon processzorokkal szerelt szerverekre, illetve Pentium III/4 -alapú blade megoldásokra is vonatkozik. A szerződés keretében a HP Intel-alapú ProLiant szerverei hitelesítést nyernek a Red Hat Advanced Server, illetve az Oracle 9i RAC megoldásokhoz.

Két héttel ezelőtt a Red Hat és az Oracle hasonló megállapodást harangozott be a Dell Computerrel. "A mostani rendkívül hasonló a Dell Computerrel kötött szövetséghez" - mondta Paul Cormier, a Red Hat elnökhelyettese.

Bár az Intel Itanium megoldásai egyelőre még nem elterjedtek, a második generációs processzor közelgő megjelenésével a Red Hat szeretné minél hamarabb elterjeszteni a Linuxot a platformon. Ebben a HP, mint az Itanium processzorok társfejlesztője igen komoly szerepet játszhat.

A szoftveróriás Microsoft egyelőre nem kínál teljes operációs rendszert az Itanium platformra. A társaság ezidáig csak egy "korlátozott kiadást" dobott piacra, az Itanium-alapú .Net Server pedig csak az év végefelé jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!