Franczy

A UMC is útban van a 0,09 mikron felé

Egy a napokban a kaliforniai Santa Clarában tartott technológiai konferencia keretein belül Tajvan egyik legnagyobb chipgyártó cége, a UMC (United Microelectronics Corporation) immár hivatalosan is bejelentette 0,09 mikronos (90 nanométer), réz csatlakoztatásokat használó, opcionálisan SOI (Silicon On Insulator) technológiákat is felvonultató chipgyártási technológiáját. A cég képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy az L90 névre keresztelt 0,09 mikronos gyártási technológia első bevetésére még az idei év harmadik negyedévében sor fog kerülni, igaz az első komolyabb gyártásra várhatóan csak 2003 első negyedévében kerül majd sor.

Szakértők szerint a UMC mostani bejelentése azt bizonyítja, hogy a UMC egyáltalán nincs lemaradva Tajvan legnagyobb chipgyártó cége, a TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) mögött. Mint ismeretes a TSMC képviselői nemrégiben hasonló bejelentést tettek, mint most a UMC képviselői, vagyis elmondták, hogy a TSMC 0,09 mikronos fejlesztési munkálatai a legnagyobb rendben folynak, ami azt jelenti, hogy a TSMC a harmadik negyedévben megkezdi a 0,09 mikronos gyártási technológiák tesztjeit, ezt követően pedig az idei év legvégén, illetve a jövő év elején megkezdi ezen technológiák sorozatgyártás közbeni alkalmazását.

Az említett technológiai konferencián Fu Tai Lioutól, a UMC eladási és marketing részlegének az alelnökétől az újságírók azt próbálták megtudakolni, hogy véleménye szerint jelen pillanatban mely cég tart legelőrébb a 0,09 mikronos fejlesztéseket illetően, azonban Liou ezen kérdés elől megpróbált kitérni, és csak annyit mondott, hogy a 0,09 mikronos gyártási technológiák gyártótól függetlenül egyelőre még gyerekcipőben járnak.

"A 0,09 mikronos chipgyártási technológiák fejlesztési munkálatait illetően rendkívül szoros és izgalmas versenynek lehetünk tanúi. Bár jelen pillanatban nagyon nehéz megmondani, hogy mely gyártó jár legelőrébb, én úgy érzem, hogy e tekintetben a TSMC ugyan csak egy hajszállal, de megelőzi a második helyen tartózkodó UMC-t. A többi gyártó, mint például a szingapúri Chartered Semiconductor Manufacturing azonban jelentősen le van maradva mind a TSMC-től, mind a UMC-től" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban James Hines, a Dataquest cég szakértője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!