JohnnyCage

Nintendo: 50 millió GameCube 2005-ig

A japán konzolgyártó meglehetősen optimista előjelzésében arra számít, hogy a társaság 2005 márciusáig mintegy 50 millió GameCube játékkonzolt értékesít világszerte.

Egyelőre azonban még a Sony eddigi PlayStation 2 eladásainak elérésig is hosszú út áll a rivális társaság előtt. A piacvezető japán Sony Corp. a PlayStation 2 2000 márciusi kiadása óta mintegy 30 millió darabot adott el a játékkonzolból világszerte.

A Nintendo tavaly szeptemberben adta ki GameCube játékkonzolját, amelyből a társaság várakozásai szerint az áprilissal kezdődő költségvetési évben mintegy 12 millió darab fog gazdára találni. A Sony ugyanezen időszakban 20 millió PlayStation 2 konzol leszállítását tervezi.

Satori Iwata, a Nintendo elnöke úgy véli, a társaságnak továbbra is az innovatív játékokkal kell megnyernie a vásárlókat, nem pedig ambíciózus szórakoztatóplatformok építésével, mint amilyen a Sony PlayStation 2, és a Microsoft Xbox.

- Elérkeztünk egy olyan határhoz, ahonnan már a konzolok teljesítményének növelésével, a grafikus képességek javításával nem lehet megnyerni a vásárlókat - mondta Iwata egy elemzői konferencián. - Az elmúlt években olyan utakat kerestünk, amelyek segítségével meglepetést tudunk okozni a vásárlóknak, és a szórakozás új útjait nyitjuk meg számukra - tette hozzá a vezető.

A három vezető konzolgyártó, a Sony, a Nintendo, és a Microsoft az elmúlt hetekben egyaránt csökkentette játékkonzoljainak árát. A társaságok abban bíznak, hogy az árcsökkentések fellendítik az eladásokat, a kiesett bevételeket pedig bőven visszahozzák a konzolokhoz vásárolt játékszoftverek.

Iwata azonban attól tart, hogy a konzol árcsökkentések esetlegesen a játékszoftverekre is kiterjedhetnek, ami a konzolgyártóknak jelentős veszteséget jelentene. - Könnyen válság alakulhat ki, mivel a szoftverek árcsökkentése tönkreteheti a játékkonzol ipart - mondta a vezető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)