JohnnyCage

Továbbra is gyengélkedik a hálózati eszközök piaca

A hálózati felszerelések gyártói minden valószínűség szerint hiába fogják várni az eladások fellendülését az elkövetkező hónapokban, áll egy napokban kiadott jelentésben.

A vállalatok ugyanis továbbra sem vásárolnak új eszközöket, a telekommunikációs szolgáltatók pedig súlyos pénzhiányban szenvednek. Júniustól az eladásokat várhatóan a szokásos nyári uborkaszezon is gyengíti, a gazdasági problémák pedig olyan mértékben kihatnak a telekommunikációs szolgáltatókra, hogy a vállalatok hálózati kiadásai várhatóan a meglévő megoldások karbantartására fog korlátozódni, állítja a Pacific Growth Equities.

"Továbbra is úgy véljük, hogy a vállalati piac fellendülése hamarosan bekövetkezik. Nem számítunk azonban arra, hogy a fellendülés jelei már a júniussal kezdődő három hónapos időszakban érezhetőek lesznek" - írta Erik Suppiger, a Pacific Growth elemzője.

Suppiger szerint a '90-es évek végéig szárnyaló, azóta azonban koldusbotra jutott szektorban a piacvezető Cisco Systems Inc., elsősorban hírnevének, valamint biztos anyagi hátterének köszönhetően várhatóan tovább tudja növelni piaci részesedését, miközben a riválisok folyamatosan részesedést veszítenek.

A Cisco a hálózati útvonalválasztók (router) piacán az idei első negyedévben 84,4 százalékról 85,5 százalékra növelte piaci részesedését, miközben legnagyobb riválisa, a Juniper Networks Inc. 8 százalékos részesedéséből 1,6 százalékot veszített. A Juniper az elmúlt napokban mintegy 740 millió dollárért felvásárolta a Unisphere Networks-t a német Siemens AG-től, amely lépés az elemzők szerint lehetővé teszi a társaság számára, hogy hatékonyabban szálljon szembe a Cisco-val.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!