Franczy

Készülőben az új Microsoft Office

Különböző források szerint a Microsoft mostanság véglegesíti a következő generációs Office szoftvercsomaggal kapcsolatos terveit, melyről jelen pillanatban még nem túl sokat lehet tudni, annyi azonban már most bizonyosra vehető, hogy a jövő Office-a számos új internetes és kommunikációs szolgáltatást nyújt majd a felhasználók számára. Ugyancsak több mint valószínű, hogy a cég által korábban megfogalmazott, .Net My Services elnevezésű felhasználói webes szolgáltatási stratégia számos elemével is összefuthatunk majd az új Office kapcsán.

A Microsoft munkatársai egyelőre nem nyilatkoztak azzal kapcsolatban, hogy a cég következő generációs irodai szoftvercsomagja mikor lát majd napvilágot, valamint jelenleg még azt sem lehet tudni, hogy a legújabb Office milyen néven kerül majd forgalomba. Magukat megnevezni nem kívánó források szerint egyébként a szoftvercsomagot Microsoft berkeken belül Office.Net, illetve Next Generation Office néven kezelik, azonban közel sem biztos, hogy ezen elnevezések visszaköszönnek majd az újgenerációs Office kereskedelmi elnevezésében. Mint ismeretes, a szoftvercég legfrissebb irodai szoftvercsomagja, az Office XP éppen egy évvel ezelőtt került forgalomba, és elmondható, hogy a Microsoft átlagosan 18-24 havonta dobja piacra Office szoftvereit.

Szakértők szerint a Microsoftnak mindent bele kell adnia az új Office fejlesztésébe, ugyanis a konkurencia az elmúlt időkben egyre erősebbé vált. A Sun Microsystems például éppen most kedden jelentette be, hogy a Microsoft Office alternatívájának szánt StarOffice legújabb verziójának forgalmazása május 21-én kezdődik meg, melynek ára 75,95 dollár lesz. David Smith, a Gartner piackutató cég szakértője szerint mindenképpen figyelemre méltó jelenség, hogy mostanság egyre több vállalat és felhasználó érdeklődik a StarOffice iránt, ami hosszabb távon káros hatással lehet a Microsoft-féle Office-ra. Smith elmondása szerint egyelőre nem sok helyen használják a StarOffice-t, azonban a Sun Microsystems ezen szoftvere iránt óriási érdeklődés mutatkozik, ami előjele lehet annak, hogy a Microsoft irodai szoftvercsomagjának mintegy 95 százalékos piaci részesedése a közeljövőben csökkenni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #5
    A megszokás, a kézreállás, a mások által használtsággal járó "mindenhol ismerik a formátumát konvertálgatás nélkül" érzés, a dokumentáció, az elég nagy múlt, a sok szakkönyv, amit ehhez írnak (bár én nem olvasom őket, de biztos van, aki igen), a "Mancika is tudja kezelni" feeling, meg még pár dolog, ami így hirtelen nem jut az eszembe ;-)
  • Pheel #3
    Nem baj, ha lesz alternatíva, de azért fejlesszék csak 1000-rel. Közel s távol a leghasználhatóbb cuccok vannak benne.

    xyz: álmodik a nyomor? :-P
  • galocza #1
    hány dvdn jelenik meg? €D