Franczy

HP-Compaq fúzió: megnyugodni látszanak a kedélyek

Nyugodt szívvel állítható, hogy az elmúlt napokban a technológiai világ egyik legnagyobb pénzösszegeket megmozgató és egyben legzajosabb tranzakciója ért véget akkor, amikor kiderült, hogy a Hewlett-Packard hosszas huzvavonát követően végül mégis egyesül a korábbi konkurens Compaq Computerrel. Most tekintsük át röviden, hogy tulajdonképpen mi is történt az elmúlt napokban az üggyel kapcsolatban!

Az első és talán legfontosabb tény, hogy az Egyesült Államok Delaware-i bírósága a múlt héten úgy határozott, hogy a Hewlett-Packard részvényesei által a két mamutcég egyesülésével kapcsolatban a közelmúltban tartott szavazás teljes mértékben jogszerű volt, vagyis a szavazás eredményét minden további döntés tekintetében figyelembe kell venni. A bírói testület ezzel egy időben elutasította a Hewlett család jeles képviselőjének, Walter Hewlettnek azon beadványát, melyben többek közt az szerepelt, hogy az említett szavazás nem volt teljesen törvényes. Szakértők szerint egyébként elképzelhető, hogy Walter Hewlettnek bizonyos tekintetben igaza volt, azonban nem rendelkezett olyan perdöntő bizonyítékokkal, melyek a bírósági beadványában megfogalmazott vádakat kellő mértékben alá tudták volna támasztani.


A vállalatnál már cserélik a logókat

Az említett, Walter Hewlett számára mindenképpen kedvezőtlen bírósági határozat kihirdetését követően alig telt el pár óra, és Hewlett máris bejelentette, hogy attól a pillanattól kezdve felhagy azon cselekedeteivel, melyek a közelmúltban a Hewlett-Packard és a Compaq Computer frigyre lépésre ellen irányultak, és kijelentette, hogy a jövőben semmilyen módon sem kívánja már megtámadni a Hewlett-Packard részvényesi gyűlésén tartott szavazás jogszerűségét. Hewlett megjegyezte, hogy a bírósági határozattal és globálisan a két cég egyesülésével továbbra sem tud egyetérteni, azonban az üggyel kapcsolatban respektálni fogja a bíróság, valamint a Hewlett-Packard részvényesek akaratát. Ha már így alakult a dolog, kijelenthetem, hogy minden lehetséges módon támogatni fogom a Hewlett-Packard és a Compaq Computer zavarmentes egyesülését, és úgy vélem, hogy azok is hozzám hasonló módon fognak viselkedni, akik az eddigiekben az én véleményemet osztották - nyilatkozta Hewlett.

Michael Capellas, az újonnan létrehozandó mamutvállalat leendő elnöke elmondta, hogy cégének mintegy hat hónapja van arra, hogy az egyesülés kapcsán minden elrendeződjön. Az egyesülés első, kézzel fogható jele egyébként az lesz, hogy a New York-i értéktőzsdén eddig HWP és CPQ jelzésekkel rendelkező cégek közös jelzése HPQ lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!