Franczy

Az Apple javított piaci pozícióján

Az Apple Computer a közelmúltban mind a világpiacon, mind az Egyesült Államok számítógépes piacán képes volt piaci pozíciójának javítására, ami szakértők szerint nagyrészt annak köszönhető, hogy a cég új iMac típusú számítógépei rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek a felhasználók körében. Az IDC piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott legfrissebb adatokból kiderül, hogy az Apple Computer az idei negyedévben a világpiacon mintegy 5,4 százalékkal növelte eladásait, ez pedig mindenképpen szép teljesítménynek számít.

Az IDC szakértői szerint nem kétséges, hogy az Apple Computer a minden korábbinál kedvezőbb eladási adatokat a lapos LCD monitorral szerelt új iMac számítógépek sikerének tudhatja be. Mint az egyébként ismeretes, az Apple új iMac számítógépeit az idei év elején, egész pontosan január 7-én mutatták be. Konkrét adatokat tekintve, az Apple Computer az első negyedévben megközelítőleg 809 ezer darab számítógépet hozott forgalomba világszerte, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy a legtöbb számítógépet forgalmazó cégek toplistáján az Apple Computer az Acert megelőzve a tizedik helyről a kilencedik helyre léphetett elő.


Az IDC piackutató cég jelentéséből ezenkívül arra is fény derül, hogy a közelmúltban korántsem az Apple Computer volt az egyetlen olyan számítógépgyártó cég, mely az egyébként folyamatosan zsugorodó piacon javítani tudott eladási mutatóin. A legnagyobb előrelépést a Dell Computer könyvelhette el, ugyanis az első negyedévben több mint 4,8 millió Dell számítógépet adtak el világszerte, ami az egy évvel korábbi adatokhoz képest nem kevesebb mint 16 százalékos növekedést jelent. Ezen időszakban egyébként a világpiacon mintegy 31,4 millió darab számítógépet adtak el, ami azt jelenti, hogy a számítógépes piac újfent zsugorodott valamelyest, egész pontosan 2,7 százalékkal.

Az Apple Computer a világpiaci pozícióján kívül egyébként az Egyesült Államokbeli pozícióján is képes volt javítani, ugyanis az első negyedévben a világ ezen régiójában eladott mintegy 387 ezer számítógép az előző év hasonló adataihoz képest 6,7 százalékos, a megelőző negyedév adataihoz képest pedig 6,9 százalékos növekedést jelent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!