Franczy

Továbbra is terjed a Klez féreg új variánsa

A Klez féreg legfrissebb változata először alig több mint egy hete hallatott magáról, ám a legfrisebb jelentések szerint azóta is folyamatosan terjed azon felhasználók körében, akik a különböző felhívások ellenére számítógépük esetében nem foganasították a megfelelő óvintézkedéseket. Steve Trilling, az antivírus szoftverek fejlesztésével foglalkozó Symantec cég biztonsági reagáló csoportjának igazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy szerencsére a Klez.H variáns eddig közel sem okozott akkora károkat, mint a közelmúltban elhíresült LoveLetter féreg, azonban ezzel együtt is elmondható, hogy a Klez féreg aktivitása több mint meglepő.

"A Klez legújabb változata nagyon szívósnak mutatkozik. Egyszerűen nem lehet megszabadulni tőle" - nyilatkozta Trilling, majd hozzátette, hogy az elmúlt alig több mint egy hétben mintegy 20 ezer Symantec felhasználó jelezte a Klez.H féreg felbukkanását. Trilling elmondta, hogy az elmúlt napokban közel 250 nagyvállalat számítógépes rendszerét is sikerült megfertőznie a kellemetlen féregnek. A Symantechez beérkezett vírusjelentéseknek az elmúlt napokban egyébként több mint 75 százalékát tették ki a Klez féreg új variánsával kapcsolatos bejelentések, így nem meglepő, hogy a szoftvercég legveszélyesebb vírusokat tartalmazó listáján jelen pillanatban első helyen trónol a Klez.H.

A Symantec szakértői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a Klez vírus támadásának mind az otthoni felhasználók számítógépei, mind a vállalati számítógépes rendszerek ki vannak téve, és a Symantec szerint általánosságban elmondható, hogy a vállalatok sok esetben még a kritikusan fontos rendszereiket sem védik megfelelően a számítógépes vírusok ellen. Azok a felhasználók, akiknek a számítógépén megtalálható egy megfelelően friss adatbázissal felvértezett antivírus szoftver, sok vírus és féreg, így többek közt a Klez.H támadásától is megkímélhetik rendszerüket.

A Klez féreg legújabb variánsa elektronikus levelek csatolmányában érkezik meg a mit sem sejtő felhasználók számítógépére. Habár a Klez.H nem okoz semmilyen kárt a megfertőzött számítógépen tárolt adatokban, képes arra, hogy bármilyen, a rendszeren tárolt fontos, vagy titkos fájlt saját magával egyetemben elpostázzon számos felhasználóhoz. A féreg egyébként több mint száz különböző lehetőségből válogat, hogy az általa elküldött levél milyen subjecttel rendelkezzen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!