JohnnyCage

IBM, Hitachi: A cél a vezető pozíció

Az IBM és a Hitachi, vagyis a világ második és harmadik legnagyobb adattároló eszközöket gyártó cégei szerdán bejelentették, hogy szövetséget kötnek, és együttes erővel próbálják megfosztani trónjától a piacvezető EMC-t. A Hitachi emellett felvásárolja az IBM merevlemez üzletágát is.

A japán Hitachi felvásárolja az IBM veszteséges, merevlememezes meghajtókat gyártó üzletágát egy újonnan létrehozott közösvállalkozáson keresztül, amelyet 70 százalékban a Hitachi, 30 százalékban pedig az IBM fog birtokolni.

Az adattároló rendszerek piacán a két társaság a jövőben közösen próbál szerencsét. Az összefogástól a cégek azt remélik, hogy lehetővé fogja tenni a piacvezető EMC megelőzését. Az EMC már hosszú ideje piacvezető az adattároló rendszerek ígéretes piacán. A szegmens a szakértők szerint annak ellenére is rendkívül ígéretes terület, hogy az elmúlt két évben a gazdaság visszaesése miatt mélyponti helyzetbe került.

"A piac a közeljövőben várhatóan rendkívül nagy mértékű növekedést fog mutatni, amelyet azonban csak a piacvezető társaság fog tudni teljesen kihasználni" - mondta Etsuhiko Shoyama, a Hitachi elnöke. A két társaság termékei azonban az együttműködési megállapodás ellenére a jövőben is versengni fognak egymással. "Mi piaci részesedését küzdünk, ők pedig úgyszintén" - mondta Walter Raizner, az IBM adattároló eszközökkel foglalkozó részlegének menedzsere. "Együtt szeretnénk viszont dolgozni a jövőben megjelenő eszközök kifejlesztésén" - tette hozzá a vezető.

A két társaság merevlemez üzletágát egyesítő közösvállalkozással kapcsolatos részletek kidolgozása egyelőre még várat magára. Így jelenleg nem lehet például azt se tudni, hogy a Hitachi mennyit fog fizetni az IBM vagyonáért, és mikorra záródnak le a tárgyalások. Ami biztos, hogy a Hitachi tulajdonában lesz a közösvállalkozás többsége, viszont az IBM biztosítja az alkalmazottak nagyobb részét. Az IBM 18 ezer, a Hitachi pedig 6 ezer alkalmazottal fog rendelkezni a közös merevlemez üzletágban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • saldi #5
    Ezek szerint meg egy gyarto neve eltunik a vinyo-palettarol. Vagy mindket markanev alatt fognak forgalmazni ?