JohnnyCage

Rekordot döntött a játékkonzol ipar 2001-ben

A három új játékkonzol kiadásának köszönhetően a videójáték- és hardvereladások a tavalyi évben egyaránt rekordot döntöttek, felülmúlva a korábbi csúcsnak számító 1999-es év eredményét.

A videójáték ipar az elmúlt évben mintegy 9,4 milliárd dollár bevételt ért el, amellyel jelentősen túlszárnyalta a korábbi rekordnak számító 1999-es év 6,9 milliárd dolláros eredményét, sőt még a hollywoodi filmstúdiók tavalyi eredményeit is felülmúlta.

Egy csütörtökön kiadott jelentés szerint az eladott játékkonzolok száma 39 százalékkal növekedett, a bevételek pedig több, mint kétszeresükre, egészen pontosan 120 százalékkal emelkedtek. Az NPD piackutató cég jelentése alapján a konzolokhoz készülő játékszoftverek eladásai 2001-ben mintegy 6 milliárd dollárt tettek ki, ami szintén komoly növekedést jelent a 2000-es év 5,4 milliárd dollárjához képest. Viszonyításképp az amerikai filmstúdiók bevételei a tavalyi évben 8,4 milliárd dollárt tettek ki.

A legsikeresebb játék a Take-Two Interactive Software Inc.-féle Grand Theft Auto 3 volt, amely tavaly októberi kiadása, és az év vége közti időszakban több, mint 2 millió példányban kelt el. A játékot erőszakkal teli stílusa miatt Ausztráliából ráadásul még ki is tiltották. A Take-Two szóvivőnője szerint azóta egy módosított változat már Ausztráliában is megjelent.

A 2001-es év PC-s játékait tekintve az Electronic Arts The Sims nevű játékából fogyott a legtöbb, a játékszoftver teljes eladott darabszáma elérte a 2,6 milliót, és a kiadás óta ráadásul számos bővítőcsomag is napvilágot látott. Az Electronic Arts-nak egyébként hat játéka került a PC TOP10-be, így a társaság abszolút elsőségéhez kétség nem férhet. A játékkonzolokhoz készített szoftverek vezető kiadója a japán Nintendo volt három TOP10-es játékkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!