SG.hu·

A Nintendo tavaszra tervezi a GC európai kiadását

A japán játékkonzol gyártó Nintendo Co. Ltd. pénteken bejelentette, hogy a sikeres amerikai és japán debütálás után a jövő év tavaszán Európában is a boltokba kerülnek az első GameCube modellek.

A jelek szerint hamarosan az európai játékosok is szert tehetnek egy Nintendo GameCube játékkonzolra, bár a leglelkesebb rajongók számára az addig hátralévő néhány hónap is évtizedeknek tűnhet. A Nintendo pontos megjelenési időponttal egyelőre nem rendelkezik, a társaság csak annyit tudott mondtani, hogy valamikor április-május környékén lehet számítani az új játékkonzolok megjelenésére Európában. - A jövő hónapban már pontos megjelenési időponttal tudunk majd szolgálni - mondta a társaság egyik szóvivője.


A japán Asahi Shimbun napilap weboldalán pénteken megjelent meg nem erősített információk szerint a Nintendo mintegy 300 ezer darab GameCube játékkonzolt szeretne szállítani az európai kiadásra. A Sony PlayStation 2-vel, illetve a Microsoft Xbox-szal versengő konzol Japánban egyébként már szeptemberben, az Egyesült Államokban pedig már november 18-án, három nappal a Microsoft Xbox kiadása után a boltokba került, és meglehetősen jól fogy. Ez utóbbi többek között az eszköz alacsony árának is köszönhető. A GameCube 199 dolláros árával ugyanis mintegy 100 dollárral olcsóbb vetélytársainál.

A Nintendo részvényeinek árfolyama szeptember óta 63,4 százalékot emelkedett, ami a GameCube sikerének, illetve az általános gazdasági visszaesés enyhülésének tudható be. A társaság az elmúlt félévben 272,6 millió dollár adózás utáni nyereséget ért el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Aquli2001. 12. 16.. 18:33||#2
hat ja. Tok szep!
© aronka2001. 12. 14.. 20:21||#1
Nahat. Igy feketen mar kifejezetten jobban nez ki mint az a tarka metal-lila fenyezes.