Franczy

Újabb Transmeta chipes szerver az RLX-től

A nagysűrűségű szerver számítógépek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó RLX Technologies képviselői a napokban bejelentették a cég legújabb szerver komponensét, melynek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a korábbi modellhez képest kétszer nagyobb memóriával rendelkezik. Aki esetleg nem tudná, az RLX Technologies neve a szerverek piacán egyet jelent a Transmeta processzorokkal, ugyanis az RLX előszeretettel épít olyan nagysűrűségű szervereket, melyekben kis fogyasztású és nem utolsó sorban minimális hőtermelésű Transmeta processzorok jutnak főszerephez.


Az RLX Technologies eddigi Transmeta-s rendszereinek az volt a legnagyobb hátrányuk, hogy maximálisan 512 MB memóriát voltak képesek fogadni, a most bejelentett RLX 677 típusú újdonság azonban szakít ezzel a nem éppen pozítiv hagyománnyal, és a továbbfejlesztett memóriaalrendszer révén már akár 1,125 GB memóriát is minden gond nélkül képes kezelni, valamint mindenképpen érdekesség, hogy ebből a memóriamennyiségből 128 MB akár DDR (Double Data Rate) SDRAM memória is lehet. Az 1199 dolláros kezdőárú RLX 677-ben egy 677 MHz-es működési frekvenciájú Transmeta Crusoe chip található, mely némi előrelépést jelent a korábbi modell 633 MHz-es frekvenciájú hasonló processzorához képest.

A The Woodlands-i (Texas) székhelyű RLX most bejelentett újdonsága az úgynevezett "blade" kategóriába tartozik. A "blade" lényegében egy olyan rendkívül vékony kártyát jelent, melyen minden fontosabb hardverelem, úgy mint processzor, chipset, memória megtalálható. Ezekből a "blade"-ekből aztán akár több tucatnyit is be lehet helyezni egy szerverbe, mely szerver teljesítményéhez képest rendkívül kis helyet igényel, és fogyasztása is minimális. Persze az RLX által gyártott szerverektől nem kell csúcsteljesítményt várni, azonban szakértők szerint az RLX szerverek a low-end kategóriás nagysűrűségű szerver számítógépek piacán mindenképpen versenyképes alternatívának számítanak. Ebben a piaci szegmensben az idei év folyamán a Hewlett-Packard is jelentkezett a "Powerbar blade"-del, a Compaq Computer pedig 2002 elején tervezi a "QuickBlade" szerverek bemutatását. Különböző források szerint az IBM, a Sun Microsystems, valamint a Dell Computer sem kíván lemaradni a "blade" szerverek piacán, így várhatóan ezen óriáscégek is előállnak majd újdonságaikkal a közeljövőben.

AZ RLX Technologies jelenleg egyébként két különböző változatban kínálja szervereit. Az 5,25 colos modell maximálisan huszonnégy, az 1,57 colos változat pedig hat, úgynevezett "blade" befogadására képes. Az RLX által forgalmazott, "blade" alapú rendszereket egyébként elsősorban webszerverként szokták alkalmazni, de a cég reményei szerint az RLX hamarosan a szuperszámítógépek piacán is meg tudja majd vetni a lábát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!