Franczy

Vírus egy Sega Dreamcast játék CD-jén

Az elmúlt hónapokban megszokhattuk, hogy szinte nem telt el hét anélkül, hogy az antivírus szoftverek fejlesztével foglalkozó cégek ne tettek volna jelentést egy-egy újabb, minden korábbinál veszélyesebb számítógépes vírusról, vagy féregről. A személyi számítógépek adottságai révén tehát egy-egy új PC-s vírus hallatán már egyáltalán nem lepődünk meg, viszont annál inkább hátrahőkölünk, amikor a híradások egy játékkonzolos vírusról szólnak, most pedig éppen erről van szó, bár azt már az elején le kell szögeznünk, hogy esetünkben is a védtelen PC-k szenvednek fertőzést, azonban a dolognak van "némi" konzolos érintettsége is.

Az antivírus megoldásokkal foglalkozó cégek szakértői is meglepődtek akkor, amikor kiderült, hogy a Sega Dreamcast játékgépre írt "Atelier Marie" című szerepjáték japán nyelvű verziója egy nagyon komoly veszélyt jelentő számítógépes vírussal van megfertőződve. Mint az köztudott, a Sega Dreamcast játékkonzolra fejlesztett játékszoftverek CD-ROM lemezeken kerülnek forgalomba, természetesen nincs ez másképp az említett "Atelier Marie" című játék esetében sem, azonban ezen játék lemezén van néhány olyan állomány is, melyet a személyi számítógépek CD-olvasói is képesek beolvasni. Így például a PC-vel is rendelkező Dreamcast tulajdonosok a számítógépükre feltelepíthetnek egy képernyőpihentető programot, mely lépést követően azonban sajnálatos módon el kell könyvelniük, hogy PC-jük megfertőződött a W32/Kriz névre keresztelt számítógépes vírussal.

A japán Kool Kizz cég a vírusos játékszoftver forgalmazását idén októberben kezdte meg Japánban, melyet követően számtalan felháborodott Dreamcast tulajdonos telefonált be a céghez, arról panaszkodva, hogy az "Atelier Marie" CD-je olyan vírust tartalmazott, mely megfertőzte személyi számítógépét. A Kool Kizz viszonylag gyorsan reagált a történtekre, így november közepére az összes "Atelier Marie" CD-t levették a kereskedések polcairól.

A W32/Kriz vírusról annyit érdemes tudni, hogy december 25-én törli a megfertőzött számítógépek merevlemezén tárolt fontosabb rendszerfájlokat, ezenkívül pedig törli a CMOS beállításokat, és ami a legrosszabb, károsítja a számítógép BIOS-át, vagyis egy elég komoly képességekkel rendelkező vírussal van dolguk azoknak a gyanútlan Sega Dreamcast tulajoknak, akik egyszerűen csak kedvenc konzolos játékuk képernyővédőjét szerették volna látni PC-jük monitorán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • feamatar #14
    nah, látom már akkor is meg volt az alaposság.
    legalább is valami nagyon nagy zavar lehetett az erőben.
    Hivatalos Dreamcast játék(legalább is tudtommal) csak GD-ROMon volt, amit PC nem olvas.
    Ezt pedig csupán más véletlen idetévedő kedvéért írom meg.
  • tomcs #10
    ez azert mar nagyon durva, meg az hagyjan hogy ott a lehetoseg, hogy egy email szep legyen, meg lehessen mindent automatizalni de az mar durva hogy mindezt letiltsam, ahhoz mar jo melyen bele kell maszni minden szarba, az mar alap hogy javascriptes szarokkal berakja 1 lap magat a kedvencekbe (ha ez activex nem tom akkor javitsatok ki), meg programokat tolt le es indit persze keretlenul. jo hogy en meg tudom magam vedeni, de mit csinaljon az a szegeny ember aki csak ingyen pornot akar es nem tudja hol keresse....
  • Laalee #6
    csocso mar megint felrebeszelsz :) zene fileokat nem lehet megfertözni, mert semmi futtathato adat nincs benne... ugyanugy mint a txt ben vagy az mpg ben sem :)
  • SeGa #5
    Sega Rox
  • CSOCSO #4
    ez tök jo.. nem akarják hogy másoljuk vagy a pc-n futassuk a zenei cd-t netán hogy emuláljuk??, az összes zenei számot fertözzék meg amit nem lehet megtisztítani max törölni igy nem lehet a gépen... ehhh:)
  • braindance #3
    Biztos csak ki akarták iktatni a konkurrenciát... :)
  • CAD #2
    Mekkora égés :)
  • SeGa #1
    lol