JohnnyCage

A vezető PC gyártók szerint elkésett az nForce

A vezető PC gyártók, mint például a Hewlett-Packard, úgy vélik, az nVidia a megengedhetőnél tovább húzta az nForce integrált grafikus alaplapi chipkészlet kiadását, a megoldás ezért nem lesz olyan sikeres, mint amire számítani lehetett.

A PC gyártók kissé megorroltak az nVidia-ra, mivel a grafikus processzorairól ismert gyártó késlekedése miatt az nForce-alapú megoldások többé-kevésbé lekésték a karácsonyi vásárlási szezont. Az nVidia már jóelőre beharangozta a chipkészletet, és a társaság vezetői a júniusi Computexen azt nyilatkozták, az nForce-alapú alaplapok még szeptemberben, de legkésőbb október legelején megjelennek.


Az egyetlen jelenleg kapható nForce alaplapot az MSI (Micro-Star International) gyártja, és még az is csak az elmúlt napokban/hetekben jelent meg. A számítógép gyártók úgy vélik, az nForce-nak legalább két héttel hamarabb kellett volna megjelennie ahhoz, hogy a megoldás "karácsonyi sláger" lehessen. Egyelőre nem tudni, mi okozta az nForce késését, de az alaplap gyártó Abit egyik vezetője korábban azt nyilatkozta, a teljesen új koncepció miatt van szükség a megszokottnál jóval hosszasabb tesztelési fázisra.

Elemzők szerint az nForce késése nem technikai, hanem marketingbeli bukás. A chipkészletet az nVidia közleményeit követően mindenki egy csúcskategóriás megoldásnak várta, ezért a felhasználók túlzottan magasra tették a mércét. A konkurencia ráadásul az elvesztegetett idő alatt olyan új chipkészleteket dobott piacra, amelyek teljesítménye jóval alacsonyabb ár mellett sem marad el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PyRex #2
    Mondjuk erre szamitani lehetett, ha jol tudom a konkurencia meg a VIA KT266A .. :)

    PyRex
  • Zoi #1
    "...A konkurencia ráadásul az elvesztegetett idő alatt olyan új chipkészleteket dobott piacra, amelyek teljesítménye jóval alacsonyabb ár mellett sem marad el..."

    Azt hiszem ezen mindenki el gondolkodhat, aki agyonisteniti ezt az egyebkent nem rossz lapot.

    Zoi