Franczy

A Dell felhagy a digitális lejátszók gyártásával

A világ egyik legnagyobb, számítógépek gyártásával foglalkozó cége, a Dell Computer szépen csöndben abbahagyta a tavalyi év júniusában nagy felhajtás közepette bejelentett Digital Audio Receiver névre hallgató eszköz gyártását. Az internetes zenedoboznak is becézett Dell-féle digitális lejátszót arra fejlesztették ki, hogy az otthonokban található helyi hálózatokra csatlakoztatott személyi számítógépeken tárolt MP3 zenefájlokat le tudja játszani a lakások lényegében bármely pontján.

A Dell az eszköz forgalmazását 2000 augusztusában kezdte meg, vagyis éppen akkor, amikor a számítástechnikában érdekelt cégek zöme ráébredt arra, hogy az internetes zenék divathullámát meglovagolva nagyon könnyen olyan sikeres termékeket is piacra dobhatnak, melyek túlmutatnak a standard PC-s megoldásokon. Alig több mint egy éve tehát még mindenki nagy várakozással tekintett az újdonságra, az azóta eltelt idő azonban lehiggasztotta a kedélyeket, ugyanis a Dell Computer képviselői a napokban elárulták, hogy a cég digitális audio lejátszója egyáltalán nem lett olyan sikeres, mint ahogy azt korábban remélték. Szakértők szerint az eszköz sikertelenségének elsősorban az általános gazdasági nehézségek, valamint az otthoni helyi hálózatok terjedésének visszaesése az oka. A Dell ezen okok miatt felhagyott a lejátszó gyártásával, melyet az elmúlt nyáron még 199 dolláros áron lehetett megvásárolni, ha az ember egy Dell számítógépet is vásárolt. A Dell raktáraiban maradt pár darab lejátszót a cég a közeljövőben egyébként odaajándékozza majd a drágább konfigurációkat vásárló felhasználóknak.

A szakértőket egyáltalán nem lepte meg a Dell lépése, ugyanis ebben a piaci szegmensben az utóbbi időkben már számos hasonló lépésre került sor. A világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intel például a közelmúltban jelentette be, hogy kiszáll a fogyasztói elektronikus eszközök piacáról, vagyis 2002 első negyedéve után már nem hoz forgalomba különböző digitális fényképezőgépeket, digitális audiolejátszókat, valamint játékokat. Hasonló lépésre kényszerült a Gateway is, ugyanis a cég az elmúlt hónapban bejelentette, hogy felhagy a Connected Touch Pad névre keresztelt, kifejezetten internetezésre kifejlesztett eszköz gyártásával, melyhez korábban nagy reményeket fűzött a cég vezetősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!